New York korábbi kormányzója, George Pataki és az Egyesült Államok korábbi finnországi nagykövete, Earle I. Mack is magyar-ukrán határon segédkeztek több napon át.
Hogy miért érdekes ez számunkra?
Mert a harmadik személy, aki velük tartott erre a nemes küldetésre nem más, mint a most 75 esztendős Peter M. Brant úr, aki egy elképesztően sikeres futtató.
Az iparmágnás, folyóirat-kiadó, filmproducer és műgyűjtő Brant lovai a 90-es években olyan trénereknél ropogtatták a szénát, mint pl. Frank Whiteley Jr., David Whiteley, LeRoy Jolley, D. Wayne Lukas vagy Allen Jerkens.
25%-os részesedéssel rendelkezett Swale-ban, 1984 Kentucky Derby és Belmont Stakes győztesében. Saját tenyésztésű lova, Thunder Gulch 1995-ben szintén Derby és Belmont nyerő (Preakness 3.), de a sikerek ellenére Brant egyszer már kivonult a sportágból, ahová csak közel két évtized után tért vissza.
Akkor nehezen volt érthető mindez, de így beszélt erről: „Egy nap mindössze 24 órából áll. Számomra is. Korábban, amikor versenyzéssel foglalkoztam, azaz magas szintű pólójátékos voltam, azt tapasztaltam, hogy nem tudom megfelelően a pólónak és a versenyzésnek szentelni az időmet. Döntenem kellett és a lovaspoló mellett döntöttem.” – mondta Brandt, aki alapítója a Greenwich Polo Clubnak, a Saratoga Polo Associationnek, valamint társalapítója a Bridgehampton Polo Clubnak.
Egy baleset indította el a visszatérést. Miközben a White Birch pólócsapatában játszott a 2016-os East Coast Open Tournamenten, leesett a lováról és megsérült egy ina. Ezzel véget ért játékospályafutása, de egyúttal megadta neki az időt, amire szüksége volt, hogy reaktiválja istállóját. (A White Birch Farm egyébként az egyik futtatói neve. Sottsass is ezekben a színekben győzött.)
“Imádok újra részt venni a sportban. Ez egy nagyszerű játék.” – mondta Brant 2018-ban, nem sokkal visszatérése után. “A Gr1-es futamok megnyerése most nagyobb izgalom számomra, mint évekkel ezelőtt.“
Hát kijutott neki bőven a sikerekből, mert csak Sistercharlie nevű kancája 7 db Gr1-es címet szállított számára 2018-19-ben, de ő a tulajdonosa a Beldame Stakes nyerő Wow Cat-nek is, sőt a Prix de l’Arc de Triomphe 2020-as bajnokának, Sottsass-nak is. Vele látható a nyitóképen. Ma legtöbb lova Chad Brown felügyelete alatt áll.
Brant felesége a gyönyörű modell, Stephanie Seymour, akivel tavaly egy családi tragédiát élétek át: 24 éves fiuk, Harry gyógyszer túladagolásban elhunyt.
A majdnem teljes család. A kép bal szélén az elhunyt Harry. Másik fiuk Peter (29 éves – kék zakóban). Lily névre hallgató lányuk (18 éves) hiányzik a fotóról – képforrás: people.com
Mack és Brant múlt csütörtök este indult el Floridából. Mr. Pataki már várta őket Budapesten. Találkoztak magas szintű kormányzati és vallási vezetőkkel, köztük Erdő Péter bíborossal, esztergom-budapesti érsekkel, aki hozzájuk hasonlóan az Appeal of Conscience Foundation megbízottja, valamint a különböző nemzetközi segélyszervezetek képviselőivel.
A csapat orvosi eszközöket, élelmiszert, ruhaneműt és egyéb alapvető cikkeket szállított Magyarországra, az ide érkező ukrán menekültek számára.
Brant szavai: „Az ukrán népnek most valóban szüksége van a segítségünkre. Akár nagyban, akár kicsiben, ha segíthetünk, meg kell tennünk, ami tőlünk telik.”
„Családi gyökereim vannak Ukrajnában dédnagyszüleim révén, akiknek sikerült Amerikába érkezniük a 20. század elején. Mindig ott voltam a katasztrófa sújtotta területeken és most ismét ott szeretnék lenni, hogy segíthessük az ukrajnai háború ártatlan áldozatainak, amikor arra nagy szükségük van.” – ezek már Mr. Mack szavai.
Azóta már épségben hazatértek természetesen, de köszönjük nekik a példamutató cselekvést.
#nowar
Nyitókép: Sky Sports Racing
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.