Mára is jutott egy világklasszis ünnepeltünk.
Danehill (Danzig – Razyana)
1986. március 26-án kiváló származással született meg egy Danehill névre hallgató méncsikó az amerikai Juddmonte Farms ménesében. Apja a szupersztár Danzig, anyja pedig Razyana, aki több nyerő ivadékot is adott. Apai és anyai ágon is sok remek örökítő van a pej mén vérvonalában, többek között az amerikai Hármas Korona nyerő War Admiral.
Viszonylag rövid versenykarrierje alatt 9 futásából négyet tudott megnyerni, köztük a Diamond Jubilee Stakest (Gr1, 1989) és Sprint Cupot (Gr1, 1989). Megmérették még a 2,000 Guineas (Gr1) futamán is, ahol harmadik helyen ért célba.
1990-ben nyugdíjazták és az írországi Coolmore Stud méneshez került fedezőménnek.
A tulajdonos, Prince Khalid Abdullah úgy határozott, hogy 1990 második felében a lovat partner ajánlat keretein belül elküldik Ausztráliába, hogy ott teljesítsen szolgálatot. A szezon után visszakerült Írországba, de az ötödik kontinens tenyésztői nagyon elégedettek voltak vele, így a következő évben is ménesükbe kérték. Az ausztrál telivértenyésztés egyik legértékesebb lova lett.
1995-1997-ig és 2000-2005-ig vezető apaménként tartották számon. Ezen kívül még Nagy-Britanniában 2005-2007-ig, Írországban 2005-2007-ig és Franciaországban (2001, 2007) is elnyerte ugyanezt a címet.
A ménesekben eltöltött ideje alatt összesen 349 stakes nyertest és 89 Gr1 versenyt nyerő ivadékot adott.
Legeredményesebb fiai közé tartozik Rock of Gibraltar, aki a magyar versenylótenyésztésben sem ismeretlen, 13 versenyéből 10 versenyben győzött (ebből 6 Gr1 besorolású).
Desert King, aki Rock of Gibraltar-hoz hasonlóan szintén duplázni tudott és megnyerte a 2000 Guineast (Gr1) és az Irish 2,000 Guineast (Gr1) is.
Dylan Thomas az egyik mén, aki megnyerte a King George VI and Queen Elizabeth Stakest, ezt is felül tudta múlni az Ír Derby (Gr1) és Prix de l’Arc de Triomphe (Gr1) trófeájának megszerzésével.
Duke of Marmalade 5 Gr1 győzelmével Danehill legeredményesebb fiai között van. Ő 2008-ban húzta be „a Kinge George-ot”.
A kancák közül ketten is kiemelkednek 3 Gr1 győzelemmel: Aquarelliste Prix de Diane, Prix Vermeille, Prix Ganay, és Banks Hill Coronation Stakes, Prix Jacques Le Marois, Breeders’ Cup Filly & Mare Turf.
Danehill elképesztően nagy hatással volt és van a telivértenyésztésre, továbbiakban is várhatunk sikereket tőle a ménesekbe került ivadékain keresztül.
2003-ban karámbalesetben sérült meg és végül nem tudták megmenteni az életét.
photo: thoroughbredancestry.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.