A csúcskategóriás futamokkal zsúfolt hétvége európai eseményeiről már tegnap beszámoltunk, ma következzenek az amerikai és ázsiai kalandok.
Epicenternek megint nem sikerült!
A Kentucky Derby másodikja toronymagas esélyesként várta az amerikai Triple Crown sorozat második állomását, a Preakness Stakest, de Pimlicoban is megragadt ennél a pozíciónál, előrébb lépnie nem sikerült. A sors most Chad Brown trénert kárpótolta, aki csalódottan vette tudomásul, hogy Zandon csak harmadikként ért célba az ikertornyok árnyékában a derbyben, most azonban Early Voting (Gun Runner) révén Preakness sikert ünnepelhet. A 147 kiadásból ő a 103. Kentuckyban tenyésztett hős.
„Amikor egy lovad bekerül a derbybe, akkor eszmélsz rá, mennyire kemény verseny ez a maga 20 indulójával.” – mondta a mester, aki éppen ezen megfontolásból nem indította a Wood Memorial másodikját, Early Voting-ot Kentuckyban.
Ahogy a BloodHorse fogalmaz: a türelméért és a kiváló ítélőképességéért jutalmat kapott, mert a bajnokot 6 hetes pihenőre fogta a nagy megmérettetés előtt.
Nála talán csak a milliárdos Seth Klarman, a Klaravich Stables létrehozója volt boldogabb, hiszen ő pont aznap ünnepelte 65. születésnapját. Early Voting a Belmont Stakesben nem fut, helyette talán a Travers Stakesre megy Saratogába, hiszen a tulajdonos számára az szinte hazai környezet. A pályától 20 percre nőtt fel, így az érzelmek is előtérbe kerülnek a szakmai döntések mellett.
Az Oaks bajnoka, Secret Oath remekül futva negyedik, de ezzel nem íródik tovább a 86 éves D. Wayne Lukas tündérmeséje. Egyelőre legalábbis!
A mesternek és a tulajdonosnak ez volt a második közös Preakness sikere, hiszen 2017-ben Cloud Computinggal már győztek ugyanitt.
A végére egy szubjektív megjegyzés: most már sokadik amerikai nagyversenyben látjuk, hogy az egyenes irány tartásával nagyon komoly gondok vannak az amerikai sztárzsokéknál. Nézzék meg videó szembekamerás részét, 3:49-től. Amit a győztes páros „csinál”, az minden, csak nem a lóverseny reklámja. Legalább 5-6 spúrt „csapódnak” mindkét irányba. Előnyük jelentős volt, nem akadályoztak senkit, de akkor minek van távoszlopon belül a kötelező egyenes haladás, ha erre a szabályra nagy ívben tesznek a versenybírák? Jose Ortiz volt egyébként a győztes lovas.
Hongkongban a szezon még nem, de a Gr1-es versenyek sora véget ért. Az ottani Hármas Korona vetélkedés harmadik ágára, a Champions & Chater Cupra (2400 méter) került sor vasárnap. Triplázásról itt sem lehetett szó, hiszen az első két versenyt két különböző telivér (Waikuku és Russian Emperor) nyerte. Közülük csak utóbbit láthattuk vasárnap a startgépben, aki bizonyította is, hogy mennyire csodálatos telivér. Az utolsó helyről zárkózva szemkápráztató stílusban nyerte ezt a futamot is, így nagy kár azért a nyitó felvonásban elért harmadik helyezésért, bár azt januárban, a neki nem igazán fekvő 1600 méterre futották. A korábban Európában vitézkedő Galileo ivadék Hongkongban ért pályafutása csúcsára. A győztes lovas, Blake Shinn nagy napot zárt, hiszen triplázni tudott, de ez sem volt elég a nap hőse címhez, ugyanis “Magic Moreira” mesternégyest jegyzett, igaz Gr1 trófea nélkül.
Tokióban 18 csodálatosan előkészített kancát láthattunk a Yushun Himba, azaz a Japán Kancadíj startgépénél. A klasszikus, 2400 méteres távra kiírt verseny azonban csak 15 perc késéssel startolt el, mert az ötös számmal induló Sound Vivace meglehetősen messzire szaladt el és késleltette az indítást. Végül nem indult.
A győzelmet itt is egy majdnem születésnapos szerezte meg, ugyanis a bámulatosan szoros befutó után, a május 20-án ünneplő Christophe-Patrice Lemaire lökhette karjait boldogan az ég felé. A francia világsztár idei első Gr1-es sikerének örülhetett Stars on Earth (Duramente) nyergében és mivel a kanca nyerte az ottani 1000 Guineas-t is, így komoly esély mutatkozik egy Triple Tiarára. Ehhez októberben kellene sikerrel teljesíteni a 2000 méteres Shūka Sho-t.
A galoppsport szuperhétvége ezzel véget ért itt a Favoriton, de tartsanak továbbra is velünk, mert holnapután a díjugrató szuperliga, Global Champions Tour St. Tropez-i állomásának beszámolójával jelentkezik Susán Kitti.
nyitókép: apnews.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.