Két legenda fél évszázados története

D. Wayne Lukas és Asmussenék története generációkra nyúlik vissza.

asmussens-eric-keith-jr-dadsteve-800x445.jpg

Az Oaklawnban bekövetkezett versenyeredmény emlékeztetett minket, hogy D. Wayne Lukas hosszú-hosszú-hosszú-hosszú ideje gyárt Kodak-pillanatképeket. A legutóbbi történelmi pillanatkép három generációt, több mint öt évtizedet mutatott be, és ismét összekötötte az amerikai lóversenyzés történetének két legkiemelkedőbb nevét.

Oaklawn Park sajtóközleménye alapján a BloodHorse állított össze egy riportot. Ebből csemegézünk a következőkben.

Keith James Asmussen (a nyitóképen balról a második) zsoké karrierje első Oaklawn Park-i győzelmét ugyan egy Hall of Fame trénernél szerezte, de az nem az édesapja, Steve Asmussen volt, hanem a jelenleg 87 éves Lukas, aki a National Museum of Racing and Hall of Fame és az American Quarter Horse Hall of Fame tagja.

Emellett az Asmussen család régi barátja.

A 24 éves Keith első lovaglása során nyakhosszas győzelemre vezette Papa Rocket-et (még január 15-én), ahol 30 000 dollárral díjazták a leggyorsabb sprintert. Ez volt pályafutása nyolcadik győzelme – az első hetet apjának, Steve-nek szerezte, aki zsokéként 63 futamot nyert az 1980-as évek elején, mielőtt trénerkedni kezdett – ezt pedig Wayne-nek. 

Az 57 éves Asmussen jelenleg a legtöbb győzelemmel büszkélkedő tréner Észak-Amerikában. Ő soha nem lovagolt Lukasnak, de édesapja, akit szintén Keithnek hívnak, igen. Lukas trénerként és Keith Asmussen zsokéként az 1960-as években bejárták az országot, amikor még mindketten quarter lovakkal foglalkoztak, és olyan pályákon versenyeztek, mint a dél-dakotai Park Jefferson, a coloradói Centennial és a texasi Columbus Race Course.

„A szombati forgatókönyv, a képzeletbeli befejezés volt. Ennél érzelgősebbet nem is lehetne mondani” – mondta az ifjú Keith. “Vicces volt, mert a verseny után körbeadtunk egy csomó képet a papáról, amikor még lovagolt”. 

"Ez elég szokatlan” – mondta a 81 éves Keith Asmussen.“ Azt hiszem, nyertem néhány versenyt Wayne-nek, sok lovat lovagoltam neki, azt hiszem, talán ’69-ben. Aztán Cash, a legidősebb fiam, ő lovagolt neki, amikor Wayne átállt a quarter lovakról a telivérekre. Most az unokám ugrik fel, és nyer egy versenyt Wayne-nek. Beszéltem vele a futam után. Felidéztünk néhány régi dolgot. Sok víz lefolyt a híd alatt, mióta együtt voltunk.”

Lukas elmondta, hogy lenyűgözte, “milyen ügyesen kezelte” Keith James Asmussen Papa Rocket-et, különösen a hat furlongos (1200 méter) verseny záró szakaszán. Asmussen lovagolta a 4 éves Into Mischief heréltet a neves arkansasi üzletembernek, Frank Fletchernek.

Ahhoz képest, hogy milyen magas, szorosan odasimul, és nyilvánvalóan van érzéke a lovakhoz” – mondta Lukas az 180 centi magas Asmussenről.

keith-asmussen-papa-rocket-001.jpg

A legifjabb Asmussen 2020. június 15-én lovagolta első versenyét a Lone Star Parkban, és ott gyűjtötte be karrierje első győzelmét is, július 26-án. Tavaly ősszel kezdte újra a lovaglást, miután 2022-ben mesterdiplomát szerzett szakmai számvitelből a Texasi Egyetem McCombs Üzleti Iskolájában.

Lukas elmondta, hogy az 1960-as évek elején találkozott Asmussen nagyapjával, mintegy 15 évvel azelőtt, hogy különböző utakat választva elindultak a telivér iparban elért hatalmas sikereik felé. Az 1970-es évek végén kezdett el teljes munkaidőben telivéreket trenírozni, nagyjából ugyanabban az időben, amikor Asmussenék elkezdték kialakítani híres El Primero Training Centerüket, azt a laredói létesítményt, ahol Steve Asmussen legjobb lovait “betörték”.

Miután átváltott a telivérekre, Lukas alkalmanként alkalmazta Steve Asmussen idősebb testvérét, Cash-t, aki 1979-ben az ország kiemelkedő zsokéjaként Eclipse-díjat kapott, mielőtt Franciaországban bajnok lovas lett. Lukas elmondása szerint Cash volt a tanúja fia, Jeff esküvőjén.

“Mindig is közel álltam ehhez a családhoz” – mondta Lukas. “Jeff és Cash 9 és 10 éves korukban fogadásból futottak a Ruidoso dombjain keresztül. Leosontak a versenyekre és már akkor mindketten nagyon jó hendikepperek voltak.”

Lukas és a régóta visszavonult Cash Asmussen 14 startból egyetlen győzelmet sem jegyeztek együtt, de a tréner „körbeért”, amikor Keith Asmussennel és most már az unokájával is győzelmeket aratott. Egy újabb Kodak-pillanat a versenyzés élő legendájának.

Néhányszor leültem és beszélgettem [Keith James Asmussennel – BH.], mert egy üdítő fiatalember” – mondta Lukas. “Igazán üdítő személyiség. Mondtam Keithnek, hogy felültetem, de olyanra, ami esélyes. Nem akarom, hogy csak úgy lovagoljon nekem. Több lovat is tervezek adni neki. Van benne tehetség.

Asmussen, akit Cody Caudill ügynök képvisel, az Equibase adatai szerint 99 lovon nyolc győzelmet aratott és 431 100 dollárt keresett. Eddigi karrierje legnagyobb győzelmét Super Stock nyergében aratta a 113,647 dolláros a kétéves sprinterek számára nyitott Texas Thoroughbred Futurity Stakes-ben 2020 augusztusában. Super Stock 2021-ben aztán megnyerte az 1 millió dolláros Arkansas Derby-t (Gr1) (Ricardo Santana Jr-ral a nyergében – a szerk.) Oaklawnban Steve Asmussennek és Keith Asmussen társtulajdonosnak.

Papa Rocket jelentette Lukas 4.890. észak-amerikai telivér karrier-győzelmét – az Equibase szerint ez a kilencedik legtöbb. Lukas 1987-ben és 2011-ben volt Oaklawn vezető trénere.

Steve Asmussen 9.974 észak-amerikai karriergyőzelemnél jár.

Ebből 824 született Oaklawnban, ahol 12 alkalommal vezette a ranglistát. Ő Oaklawn történetének második legeredményesebb trénere, négy győzelemmel rendelkezik a 2022-2023-as találkozón, jelenleg azonban 30 napos eltiltásnak nézhet elébe, miután két (2018-ban futott) lovának vértesztje pozitív eredményt mutatott. Thousand Percent és Boldor szervezetében is acepromazint találtak, ami tiltólistán szerepel, így a Kentucky Lóversenybizottság meghallgatást kezdeményezett az ügyben.

A négyszeres Eclipse-díjas Lukas, mint az ország kiemelkedő trénere, 1999-ben került be a National Museum of Racing and Hall of Fame-be. A kétszeres Eclipse-díjas Asmussent 2016-ban iktatták be oda.

A cikkben szereplő információk és nyilatkozatok forrása a BloodHorse.

Képek: TRC, Paulick Report

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr618502796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása