Oly korban élünk, amikor hajlamosak vagyunk legyinteni egy olimpiai vagy világbajnoki ezüstéremre, és a második helyezettet a legjobb vesztesként aposztrofáljuk.
A sportban azonban sokszor ezredmásodperceken, millimétereken múlik egy érem vagy helyezés sorsa, így a dobogósok legtöbbször legalább akkora hősök, mint a bajnokok.
Stronger Together is, aki parádés versenyt futva harmadik Rijádban az 500 ezer dolláros Saudi International hendikepben (2100 méter).
Ahogy a videóban Önök is láthatják kiválóan mozgott Ingrid Janackova Koplikova trénerasszony lova, akivel remekül „fogta a falat” Cristian Demuro, de sajnos a Buratino ivadék nem bírta a végjátékot. Illetve nem annyira, mint Qaader (Alberto Sanna lovagolta - ők a nyitóképen) és Palavecino, akik végül legyűrték a cseh idomítást.
Jana Dufkova kedvence kiválóan futott, hiszen 91-es Official Ratingjével éppen csak befért a 90-110-es futamba, így a harmadik helyezése még inkább bravúrnak számít.
Az 500 ezer dolláros futam harmadik helye 50 ezret ért. Nem rossz egy olyan versenyen, ahol a szervezők mindent, de szó szerint mindent fizetnek a benevezett lovak csapatai számára.
Ez ugyan csak egy hendikep futam volt a Saudi Cup keretprogramjában, de emlékeink szerint
ekkora összegért még soha nem futott magyar tréningben álló ló.
Az inflationtool.com számításai szerint Overdose 2011-es ascoti futásakor a King’s Stand Stakes közel 300 ezer fontos pénzdíja ma kb. 402 ezer fontnak felel meg, de ez még mai árakon sincs 500 ezer dollár. A cseh lapok is történelmi sikerről írnak, pedig náluk Nagano Gold nem is olyan régen már felért erre az árszintre.
"Stronger Together bátor teljesítményt nyújtott és remekül tartotta magát a harmadik helyen. Le a kalappal a csapata előtt, jól felkészítették" - értékelt Demuro a verseny után.
Szívből gratulálunk cseh barátainknak!
A zsokébajnokságon nem a legnagyobb sztárok villogtak. Dettori csak hatodik, a nálunk tavaly Alagi-, és Millenniumi díjat nyerő Murzabayev negyedik, a Saez-Kawada-Mason trió mögött, holtversenyben Magic Moreirával. A 30 éves panamai születésű zsoké, Luis Saez igazi sivatagi specialistának számít, hiszen 2020-ban a Saudi Cupot nyerte Maximum Securityvel, míg 2021-ben a Dubai World Cup-ot Mystic Guide-al. A 18.35-kor kezdődő főfutamban azonban ennek ellenére nem láthatjuk.
Collecting their prizes...
— The Saudi Cup (@thesaudicup) February 24, 2023
� $30,000 | @luissaezpty��
� $20,000 | Yuga Kawada #川田将雅��
� $10,000 | @jomason90�� #IJC� #TheSaudiCup� pic.twitter.com/8WMhFJ4cvG
Bob Baffert két aspiránsa, Taiba és Country Grammer a favoritok.
Kép: Saudi Cup
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.