A lóversenyzés top országai közül hagyományosan, mindig a kínai metropoliszban futják az év első derbyjét.
Abban viszont nem hagyománytisztelőek a helyiek, hogy ők az egyetlen lóversenyüzem a világon, ahol ez a futam nem a háromévesek legfontosabb erőpróbája, hanem a négyéveseké. Hogy miért? Ennek az az oka, hogy sok Hongkongban versenyző ló tengerentúli import. Általában több időre van szükségük az akklimatizáció miatt, ezért az illetékesek úgy vélték, hogy négyévesen mutathatják meg leginkább valódi képességüket.
Így a Hong Kong Triple Crown csak egy másodrangú vetélkedés, a szintén három versenyt magába foglaló Hong Kong Four-Year-Old Classic Series mögött, amelynek a derby a záró fejezete.
Az idei kiadás résztvevőit a képen láthatják.
A táv 2000 méter, a pénzdíj 24 millió HK dollár, azaz hozzávetőleg 1,1 milliárd forint.
A Nicconi apaságú SUPER SUNNY SING a derby kiemelkedő favoritja, aki legutóbbi három versenyét kivétel nélkül megnyerte, de még nem futott kétezer méterre. A másodfavorit, BEAUTY ETERNAL számára is a mérföld volt eddig a leghosszabb próbatétel.
A derby magyar idő szerint 9:40-kor indul, de már előbb érdemes lesz Hongkongba kapcsolni, mert pontban kilenckor startol a The Queen’s Silver Jubilee Cup (Gr1, 1400 méter), ahol ugyan csak öten indulnak, de ez az ötös, akár világbajnoki mezőnynek is beillik, ráadásul a futam egy zsoké sztárparádénak is nevezhető, mert a „helyi király”, Zac Purton mellett két olyan lovast is láthatunk, akik szombaton még Ausztráliában nyertek Gr1-es futamot. James McDonaldról és Ryan Moore-ról van szó.
Kiváló szórakozás lesz, ráadásul nem is kell hajnalban kelni miatta. Az ausztrál "csoda-nap" krónikájával holnap, míg a hongkongi történésekkel hétfőn jelentkezünk ugyanezeken a hasábokon.
Kép: HKJC
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.