Az első klasszikusok - 1. rész

Talabér Zoltán gyűjtötte csokorba a 2000 Guineas legesélyesebb pályázóit. 

Már két hónap sincs hátra az első angol klasszikusok, a 2000 Guineas (május 6) és az 1000 Guineas (május 7) startjáig. Az előzőben 62, a kancák versenyében 64 ló neve áll a nevezési listán e sorok írásakor.

Pillantsunk rá az idei év ígéreteire, elsőként a 2000 Guineas (Gr1, 1600 m) lehetséges indulóira.

Az idén is, mint szinte minden alkalommal Aidan O'Brien tartja a legtöbb vasat a tűzben. Jelenleg 10 gondozottja áll még. Őt Charlie Appleby követi hét Godolphin lóval, majd a Gosden apa-fia páros öt nevezettel. Ja és Andre Fabre révén egy francia aspiráns is van a listán. Nézzük, hogy is állnak az ante-post fogadások. Természetesen nem mindenkit vizsgálunk, csak az első hatot és néhány érdekességet. Alapul a Betfair Exchange fogadási tőzsdéjét vettem, mert itt nem a bukmékerek adják az oddsokat, hanem a fogadók, a közönség kereskedik azokkal egymás között, így véleményem szerint hitelesebb a kép arról, mit gondolnak a lóverseny szerelmesei.

Auguste Rodin (Deep Impact - Rhododendron, Aidan O'Brien, RPR 132) áll a lista élén 5,8-as odssal. Négy futás, három győzelem, az utolsó a Group 1-es Vertem Futurity Trophy, amelyet három és fél hosszal nyert meg, ráadásul ezen a távon.

Little Big Bear (No Nay Never - Adventure Seeker, Aidan O'Brien, RPR 135) nem sokkal marad el mögötte a maga 6-os odsszával, eredményeivel talán előzi is. Öt futás négy győzelem, köztük egy Group 3, valamint a Group 1-es Keeneland Phoenix Stakes Curraghban, amit nem kevesebb, mint hét hosszal abszolvált. Viszont nem futott még 1200-nál hosszabbra.

Chaldean (Frankel - Suelita, Andrew Balding, RPR 130) már kissé elmaradt tőlük. Jelenleg kilencszeres pénzt ér a győzelme, pedig nincs oka szégyenkezni. Négy győzelem öt futásból, bár mind csak 1400 méteren. Group 3, majd Group 2 után Newmarketben a királykategóriás Dewhurst Stakest húzta be, igaz csak fejhosszal, de a harmadik két és fél hossznyira volt tőle.

Noble Style (Kingman - Eartha Kitt, Charlie Appleby, RPR 131). Nos itt a 11-es szorzó már jól tükrözi, hogy bár mindhárom eddigi versenyében veretlen maradt, de "csak" Group 2-ig jutott, és 1200 méternél hosszabb távú versenyben nem vett részt. Szerintem őt még látni fogjuk az áprilisi felkészítő versenyek valamelyikében.

Nostrum (Kingman - Mirror Lake, Sir Michael Stoute, RPR 124). Első két versenyét megnyerte ugyan, de a Dewhurst Stakesben csak harmadik Chaldean mögött. Ennek ellenére tizenkétszeres pénzért kereskednek a győzelmére. A mérföldet még ő sem kóstolta.

Sakheer (Zoffany - Shortmile Lady, Roger Varian RPR 127). Az odssa immár eléri a 13-at. Mind a három futása 1200 méterre történt, kettőt nyert, első versenyében második. Ő sem szagolt még bele a legfelső szint légkörébe, csak Group 2-ig jutott, igaz azt megnyerte.

Ők tehát a fogadási tőzsde első hat helyezettje jelen állás szerint. Az érdekesebb nevezettek közül csak néhányat emelnék csak ki pár mondatban:

Al Riffa 126-os RPR-t érdemelt ki ezeddig, köszönhetően a Group 1-es Vincent O'Brien National Stakes győzelemnek. Viszont a szorzója csak húszas. Ő Joseph Patrick O'Brien egyetlen nevezettje. 

Belbek  A francia ló. Ki más lehetne a trénere, mint Andre Fabre. Showcasing fia - igaz nagy küzdelemben ugyan - de nyakhosszas győzelmével szállította neki és tulajdonosának a Prix Jean-Luc Lagardere trófeáját. Én - de ez csak magánvélemény - kevésnek tartom a 46-os szorzót a 122-es RPR mellé.

Dubai Mile. Roaring Lion fia viszont biztos többet érdemel 320-as oddsnál egy Criterium de Saint-Cloud - ami ugye Group 1 - győzelem után, főleg 124-es RPR számmal.

Mysterious Night. Nagyon sok versenyló tulajdonos büszkeségtől dagadó kebellel tekintene eredménylajstromára, ha az övé lenne ez a mén. Pláne a 123-as RPR-re. Ehhez tegyük hozzá a kanadai Summer Stakes győzelmet, ami ugye Grade 1, hovatovább egy mérföld. Mégis csak 23-as az odds.

Silver Knott A Breeders' Cup Juvenile Turf (Grade 1) orrhosszas második helye és 127-es RPR száma igazán nem igazolja a Godolphin lovának 46-os szorzóját. Jobbat érdemelne.

Streets of Gold Mind az öt versenyét nyerte, igaz Group szintű nem volt benne, de az utolsó kettő nagyon magas díjazású. A mérföldet még nem próbálta, 1400-ig jutott. 290-es szorzó, 119-es RPR.

Victoria Road 8 futásból 4győzelem, ahol az utolsó a Breeders' Cup Juvenile Turf (Grade 1) 1600 méterre és Silver Knott-ot verte orrhoszal. Aidan O'Brien idomítottja 127-es RPR-el, 210-es Betfair Exchange szorzóval rendelkezik.

Nos, ők a favoritok és "reménységek". Azért nézzük a Betfair Sportsbook, az igazi bukmékeri számait is:

Little Big Bear 4.5, Auguste Rodin 6, Noble Style 7, Chaldean 9, Sakheer 9, Nostrum 10, Al Riffa 11, Mysterious Night 17, Silver Knott 17, Streets of Gold 26, Victoria Road 26, Belbek 34, Dubai Mile 41.

Azt gondolom, lesz min agyalni a játékosoknak. Mivel a versenyt 1809 óta futják és egyetlen évben sem maradt el, ha jól számoltunk ez lesz a 215. kiadása.

A legígéretesebb kancákkal szombaton jelentkezünk!

Talabér Zoltán

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2918502684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása