Mirco Demuro 2015-ben az első külföldi zsoké volt, aki egész éves japán zsokélicenszt kapott (Lemaire-rel együtt).
Két évre rá már rekordot állított be. Hat Gr1-es futamot nyert, amire addig csak négy zsoké volt képes a felkelő nap országában egy idény alatt.
Persze Olaszországban korábban ötször emelkedett a csúcsra a lovasok körében, így nem voltak meglepőek Japánban elért sikerei.
Az 1979. január 11-én Rómában született lovas, a szülőhazáján kívül rendszeresen lovagolt Franciaországban, Nagy-Britanniában és Hongkongban. 2011 Dubai Világkupa sikert hozott neki a japán Victorie Pisa nyergében, majd 2014-ben német klasszikust nyert Feodora hátán a Preis der Diana-ban (Gr1).
Ezek a győzelmek azonban csak egy varázslatos pályafutás első nemzetközi állomásai voltak. 2018 januárjában a TRC már a világ második legeredményesebb zsokéjaként írt róla.
Nem meglepő. 2017-ben 171 győzelmet aratott Japánban, amivel harmadik helyen zárt a championátusban. Mára több mint 1200 győzelme van, amiből 34 Gr1-es. 13 nyeréssel e sorok írásakor 21. a 2023. évi ranglistán.
Az öccs, Cristian 1992. július 7-én igazi zsokécsaládba született, de már ő is három földrészen Gr1-es bajnok. Az imént bemutatott bátyja mellett ugyanis édesapjuk is lovas volt volt.
Milánóban kezdett Bruno Grizzetti trénernél, akinek 2009-ben nyerte az első versenyét. Érdekesség, hogy az első viszont amelyben lóra ült az a Premio Carlo & Francesco Aloisi volt amelyben a holnap születésnapos Overdose kétszer is futott, igaz Cristian debütálásakor, 2009-ben nem.
2011-ben champion lett Olaszországban, és megőrizte címét, mielőtt Németországba, majd Franciaországba költözött, ahol 2013-ban végleg letelepedett. 2013-ra datálódik első Gr1-es győzelme is. A Deep Impact ivadékkal, Ayusannal nyerték a japán1000 Guineas-t (Oka Sho).
Ma Jean-Claude Rouget csapatát erősíti. A hat legfontosabb francia futamot (Prix de l'Arc de Triomphe, Prix du Jockey Club, Prix de Diane, Grand Prix de Paris, Poule d'Essai des Poulains, Poule d'Essai des Pouliches) már egyaránt kipipálta, de hazáján kívül, Japánban és az Emirátusokban is nyert csúcskategóriás versenyt.
Kép: Zimbio, Racing Post
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.