Egyre nagyszabásúbb ez a búcsútúrné

A Farewell Tourral világot járó Frankie Dettori úgy néz ki, 2023-ben még bemutat nekünk egy utolsó trófeahalmozást. 

9f613ff2-82c2-44ed-9db3-df155cac6720.jpg

Varázslatos pályafutása során még nem tudta megnyerni hazájában a 2000 Guineast (Premio Parioli). Pár napja megtette. Most pedig ugyanezen verseny angol kiadásának trófeáját tette arra a polcra, amely vélhetően roskadozik a több ezer már ott lévőtől.

Ahogy a Kentucky Derby nem hozott sikert a szenzációs triót kezeiben tartó, igaz a favoritot a verseny napján kényszerűségből visszaléptető Todd Pletchernek, úgy Aidan O’Brien sem élete legboldogabb napjaként emlékezik majd erre a szombatra. A két szupersztárja ugyanis csak 12. és 14. pozíciókban értek célba a 2000 Guineas-ben. Ez aztán a bombameglepetés!

Auguste Rodin és Little Big Bear számára mindenképpen, de mivel a győzelmet a harmadik sanszként jegyzett Chaldean (Frankel) szerezte meg, így mégsem világszenzáció a végeredmény.

„Gombóc van a torkomban – ez hihetetlen. Balra tekingettem, hogy lássam, jönnek-e a Coolmore lovai, de nagyon sütött a nap, és így ez egy szürreális pillanat volt. Arra gondoltam, hogy 'remélem, nem ébredek fel az álomból. Az utolsó szezonomat egy klasszikus győzelemmel zárni a legvadabb álmaimat is felülmúlja. Felkavarnak az érzelmek. Nem tudom, hogy sírjak, nevessek vagy csak élvezzem az egészet. Annyira össze vagyok zavarodva jelenleg - egyelőre hadd szívjam magamba az egészet, ami itt történt!" – mondta az érzelmileg túlfűtött, negyedik angol 2000 Guineas-ét nyerő olasz.

Andrew Balding 2020 (Kameko) után ismét 2000 Guineas nyerőt készített!

"Milyen szerencsés vagyok, hogy az első egyéves, akit Juddmonte küldött hozzám, az Ő volt. Remélhetőleg azonban csak az első a sok közül." - mondta meghatódva Balding.

A St James's Palace Stakes következhet. 

A szombati nap örömteli eseménye volt a derby-, és Kincsem Díj nyerő Esti Fény ausztrál Listed győzelme, amely a World Horse Racing szerint az első magyar tenyésztésű győzelem black-type futamban 40 év után. Hogy ki volt az utolsó? Még nyomozzuk Hesp Józseffel.

Vasárnap aztán beteljesedett a Godolphin pénteken, Amerikában kezdődő eufóriája, mert Mawj az 1000 Guineas trófeáját is a királykékeknek adományozta. Saeed bin Suroor idomítottja egyedüliként tudott lépést tartani a szuperfavorit Tahiyra-val, sőt a finisben erősebbnek is bizonyult nála.  Az Exceed And Excel ivadék 195. Gr1-es trófeáját ajándékozta - az elmúlt években Charlie Appleby árnyékában élő és dolgozó - mesterének, de ez bin Suroor első Gr1-e 2013 óta (Farhh – Champion Stakes) és az első klasszikusa 2009 óta (Mastery  - St Leger).

Talán nála is boldogabb volt a 14 hónapos eltiltás (Coviddal kapcsolatos szabályok megsértése, a sportág hírnevét sértő magatartás és két pozitív alkoholteszt) után visszatérő zsoké, Oisin Murphy, aki így nyilatkozott: "Frankie Dettori tegnap azt mondta, hogy álmodjak róla, hogy ilyen nagy versenyeket nyerhetek, de az, hogy ezt megnyertem, miután még csak nemrégiben tértem vissza, ez egészen hihetetlen" - mondta a háromszoros bajnok.

Annak ellenére, hogy 20 gyönyörű kanca állt starthoz az év második klasszikusában a verseny csak kettejükről szólt, amit a hivatalos eredmény is alátámaszt, hiszen a bronzérmes Matilda Picotte már 7,5 hosszal követte Aga Khan szuperkancáját.

Akik idáig eljutottak az olvasásban, láthatják, hogy a Coolmore-nak itt sem termett babér, hiszen Meditate 6. A győztes viszont, aki az ír és francia 1000 Guineas-ben is futni fog a tervek szerint, máris a Coronation Stakes (Royal Ascot) favoritja a Paddy Power-nél.

Holnap a szlovák klasszikusokkal folytatjuk a „nagyhétvége” krónikáját.

Kép: Sporting Life

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2118502554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása