Egy nagyszerű mén mellett két kiváló kanca ragyogta be leginkább a francia klasszikusok napját.
Egész héten csapadékos időjárásról érkeztek a hírek Franciaországból, de vasárnapra kisütött a nap és kiváló körülmények futották le az idei első klasszikusokat Párizsban.
A longchampi gyep persze kellőképpen felázott volt, és nem tudjuk mennyire befolyásolta ez a végeredményeket, de tény: Brian Meehan idomítottját „rövid nyak” volt választotta el a Poules d'Essai des Poulains sikertől. Marhaba Ya Sanafi (Muhaarar) ugyanis kb. 15 méterrel a cél előtt állt csak élre, és ezt a kis előnyét termesztésen már meg is tartotta.
A győzelemmel a német Andreas Schütz, aki korábban többszörös Group 1-es győztes idomár volt Hongkongban, első klasszikus sikerét aratta Franciaországban.
A Sky Sports Racingnek így nyilatkozott: "Arra számítottam, hogy az első ötben fog végezni, de arra nem, hogy nyerni fog. Nagyon sokat fejlődött a legutóbbi versenyéhez képest bár kétségtelen, kemény felkészülésen ment keresztül. Jöhet a Prix du Jockey Club."
'She's brilliant' – ezt már Christopher Head mondta, aki folytatta a családi hagyományokat, és Blue Rose Cen (Churchill) révén megnyerte a Poules d'Essai des Pouliches-t.
Valóban egészen lenyűgöző volt, akit mestere így méltatott: "Zseniális, micsoda kanca. Mindent könnyedén csinál, akár elöl, akár hátul. Nem hiszem, hogy felfogom ennek a sikernek a nagyságát! Ez tényleg hihetetlen. A cél most a Prix de Diane. A pedigréje azt sugallja, hogy növelhetjük számára a távot. Gondoltunk a Coronation Stakes-re a Royal Ascot-on, de inkább a francia programot részesítjük előnyben."
Talán még Blue Rose Can-nél is lenyűgözőbb volt a továbbra is veretlen kanca, Jannah Rose (Frankel), aki egyrészről egészen komoly kvalitásokról tesz tanúbizonyságot immár sokadszorra, másrészről már kétezer méteren bizonyított a Prix Saint-Alaryben. Szépen lépkedve felfelé nem lepődnénk meg ha a derbyben a mének ellen, no meg persze a kancadíjban Blue Rose Can ellen is megméretnék. Ő látható a nyitóképen Christophe Soumillonnal.
Ezt látva, a vasárnapi nap után ott motoszkálhat a fejünkben:
2023-ban érdekesebb lesz a Prix de Diane, mint a Derby?
Majd meglátjuk!
Nyitókép: Jour de Galop, eredmények: Racing Post
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.