Csúcsra járatott Saratoga

Királykategóriás futamokkal közelít végéhez a New York-i nyári fesztivál.

arcangelo-belmont.jpg

Az ikonikus versenyhelyszínen, szombaton (nálunk éjszaka) öt Gr1-es futam várja a nézőket.

Az első három futam mindegyike 1400 méteres távra van kiírva, de az elsőben (Forego Stakes) csak az idősebbek, a másodikban (Allen Jerkens Memorial) csak a háromévesek, a harmadikban (Ballerina Handicap) csak a kancák állhatnak starthoz.

Az európai lóversenyzés klasszikus távjára (2400 méter) ráadásul gyepre kiírt Sword Dancer Stakes-ben naná, hogy találunk európai aspiránst. Aidan O’Brien adta indulónak a Galileo ivadékot, Bolshoi Balettet. Kisebb meglepetés lenne, ha ő szállítaná apja 100. Gr1-es trófeáját, hiszen emberemlékezet – egész pontosan 2021. július 10-e - óta nem tudott győzni – igaz akkor szintén a nagy víz túloldalán, a Belmont Derbyben tette ezt 2000 méterre. Mindenesetre az amerikai szaklapok Channel Maker és Stone Age párosát favorizálják. Előbbit az a William Mott trenírozza, aki a nap egyik legfőbb szereplője lehet kiváló esélyesei révén.

Hajnali negyed egykor következik a „nyári derby” vagy a „Bajnokok temetője” a 2000 méteres Travers Stakes, ahol „a Belmont” bajnoka, Arcangelo és az ott második Forte visszavágója tartogat csemegét.

Ide kapcsolódik, hogy a történelmet író trénerasszonyt holnap mutatjuk be a Favoriton.

Nyitókép: TDN Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr6918502376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása