Ebben a csodálatos esztendőben, amikor már január elseje óta Kincsem születésének 150. évfordulójának megünneplésére készülünk, a Kincsem Nemzeti Kft. kiadta a 2024-es galopp programtervezetet.
A versenynapok száma 27-re redukálódik, de ezt senki nem róhatja fel a versenyszervezőnek, hiszen a folyamatosan csökkenő lólétszámra ez is bőven elegendőnek látszódik. Tavaly rengeteg (jogos) kritika érte őket az 5-6 fős, abszolút játszhatatlan, kicsit sem fogadóbarát mezőnyök miatt. Reméljük ebben (is) lesz előrelépés 2024-ben.
A szezon március 31-én indul és két héttel később a legjobb talpon lévő kancákat máris szólítja az év első klasszikusa, a Hazafi Díj, amely így az év első kiemeltje lesz, ugyanis a Káposztásmegyeri Díj kiesik az elitből. (Mivel március 17 vasárnapra esik, mi azon, az ünnepi napon indítottuk volna a szezont.)
Május ötödikén futják a két, „mérföldes csúcsot”, azaz a Nemzeti Díjat és a Batthyány-Hunyady Díjat, a két eredmény összehasonlítása kiváló támpontot ad majd a milerek akkori állapotát illetően.
A 45. Turf-gála elől hagyományosan kitérve június első (és a szezon egytelen) szombatján a szokásos Alagi-Millenniumi Díjak párosa egy hónappal előzi meg a július 7-én lefutásra kerülő 102. Magyar Derbyt.
Mindösszesen három olyan hónap lesz, amikor is négy alkalommal várják a galoppsport szerelmeseit a Kincsem Parkba. Júniusban, szeptemberben és novemberben.
Július-augusztus hónapban viszont csak négy meetinget rendeznek, illetve, ha egészen pontosak szeretnénk lenni négy és felet, mert az államalapítás ünnepén, galopp-ügető-agár vegyes programmal várják majd a kilátogatókat. Az itteni "ritkítás" is remek döntésnek tűnik, látván az utóbbi évek kánikulai látogatottságait.
Szeptember 8-án következik az ősz, de talán az idény legnagyobb dobása, a nemzetközi Kincsem Díj hétvége, míg a fináléra november 24-én kerülhet sor. Az őszi futamoknál lesz kis átrendeződés. A Kovács Mihály emlékverseny "átjön" az Osztrák Derby (és a Preis des Jockey Club für Österreich) napjára, augusztus elejére, míg a Magyar Kancadíj a megszokottól eltérően "megy a helyére".
Fontos, hogy évek után ez a versenynap ismét vasárnap kerül megrendezésre!
Természetesen ez még csak tervezet, de kíváncsian várjuk a magyar és az itt megrendezésre kerülő osztrák futamokat is.
Olvassák továbbra is Brenyó József ünnepi sorozatát Kincsem győzelmeiről, amely immár 15 kiadást ért el és a pirosbetűs ünnepen, március 17-én érkezik el a befejező részéhez. Holnap pedig Köteles Bertalanra emlékezünk
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.