Forrnak az indulatok

Miközben a cseh lóversenyzés barátai eufóriában ünneplik országuk legnagyobb tenyésztői sikerét, addig a lóversenyfórumon forrnak az indulatok.

tu.jpg

Hogy miért?

Itt írtuk meg az előzményeket. 

"Hangos doppingbotrány Csehországban! 

A cseh lóversenyzés barátai nem sokáig örülhetettek a Turf-gálán - az öt nagydíjban - elért 100%-os tarolásuknak, mert a kedden a Jockey Club ČR két pozitív doppingeredményt hozott nyilvánosságra.

Kellemetlen, hogy mindkettő a vezető tréner, Ingrid Janáček Koplíková lovait érinti.

Az első eset négyéves ménjére, Biriatou-ra vonatkozik, aki április 7-én a prágai nyitónapon, a II. kategóriás, 1600 méteres futamot nyerte. A Jockey Club egyelőre nem közölte, hogy milyen anyagról van szó, de mind az április 29-én vett A minta, mind a május 30-án vett B minta pozitívnak bizonyult.

A második eset a pozsonyi Szlovák Tavaszi Nagydíj eredményével kapcsolatos, amely után a győztes Gabon pozitív lett. Ebben az esetben egyelőre csak az A minta eredménye áll rendelkezésre. A cseh Derbybe benevezett Gabon nagyon könnyedén, 4 1/4 hosszal diadalmaskodott a hazai Boulevard Blanqui és Squadron Zero előtt.

Mindez azért is sajnálatos, mert a 2020 óta trenírozó Koplikova gyakorlatilag a cseh galoppsport arca. Még úgy is vezeti Csehországban a tréneri tabellát, hogy legjobb lovai folyamatosan Franciaországban futnak. Idén 19 győzelmet jegyez. Tízet hazájában, hetet a galloknál és kettőt Szlovákiában.

Természetesen mindkét ország versenyhatósága vizsgálja az ügyeket."

- írtuk június 6-án.

Most az korbácsolja az indulatokat, hogy annak ellenére, hogy a Csehországban már május 30-án (!) bizonyítást nyert a doppingvétség, a B-próba eredményével, a trénerasszony négy lovat nevez(het)ett a vasárnapi 104. Cseh Derbyre. A fórumon kommentelők nem értik, miért nincs még eltiltva Koplíková trénerasszony, hiszen az természetes, hogy időbe telik egy minden körülményt figyelembe vevő (állatorvosokat és az összes érintettet meghallgató) vizsgálat, de ennyibe?

A vicc, hogy az a Gabon is startlistán szerepel, akinek az A-próbája Szlovákiában lett pozitív. A trénerasszony lovait piros körrel jelöltük. 

104.png

 Egy vélemény. Természetesen a kommentelő nevét nem közölhetjük:

"Személy szerint engem is zavar, hogy a lovak Koplíkova trénerrel indulnak, anélkül, hogy a Jockey Club honlapján hivatalos nyilatkozat jelenne meg a fegyelmi bizottság üléséről. Legalább egy világos, rövid közleményt várnék tőlük arról, hogy hogyan alakul az ügy, vagy egyéb releváns (fegyelmi) lépéseket. Ez kulcsfontosságú az átláthatóság és a versenysportba vetett bizalom szempontjából. Tehát ismét "Vadkelet" vagyunk, és a lóversenyzés olyan területté lesz, ahol a "gazdagok és hatalmasok" azt tehetnek, amit akarnak (vagy legalábbis nagyon kegyes bánásmódban részesülnek)."

Várjuk a további fejleményeket! A 104. Cseh Derbyvel a Royal Ascot után, vasárnap foglalkozunk majd. 

tamogatoi_banner.png

hajra_magyarok2.png

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr9518501800

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása