110 éve született, 30 éve hunyt el a magyar galoppsport egyik legnagyobb legendája.

A tehetség ritka adomány.

Nagyon kevés azok száma, akik valamilyen meghatározhatatlan szerencse folytán, nemcsak a rátermettség, egy különleges adottság birtokában jönnek a világra, hanem megtalálják azt a pályát, ahol mindez érvényesülhet. Talán soha életében nem jutott volna eszébe, hogy ezt a foglalkozást válassza, ha a szomszédjuk, aki éppen zsoké volt, nem tanácsolja szüleinek, hogy fiuknak keresve sem találhatnának alkalmasabb munkalehetőséget, mint a lóverseny. Szülei szerencsére megfogadták a tanácsot, s így már 1926-ban a pályára került, a Pejacsevich istállóhoz. Nem volt könnyű az indulás, hiszen ahhoz, hogy csak versenyben is lovagolhasson, három évnek kellett eltelnie és majd az első győzelem is csak 1930-ban sikerült egy Alhambra nevű lóval.

Évente általában 20-30 versenyt tudott nyerni, majd 1940-ben végre eljött az első igazi siker, győzelem Ildikóval a Kozma Ferenc Emlékversenyben. Utána már sorozatban jöttek a sokáig oly elérhetetlennek látszó nagy trófeák és lassan megszokottá váltak sikerei a klasszikus versenyekben. Kozma Ferenc, Széchenyi, Kancadíj, majd 1942-ben az első Derby, Botond nyergében. Ez volt talán a legsikeresebb év, habár 1943-ban is, a sok más versenyen kívül Nemzetit és Alagi Díjat sikerült nyernie.

Tacskóval

1944-ben katonai szolgálat következett, de a háború befejezése után már újra a lovak között találhatjuk, nem a pályán, hanem vidéken, az ország legtávolibb részein, ahol sok társával együtt az elveszett lovak után kutattak, szakértő szemre volt szükség, hogy az istállók, pajták legsötétebb zugaiban is észrevegyék a versenylovat. A pesti pályán hamarosan megindult az élet és a Röjtökmuzsalyon talált két ló, Mind és Mario, rövidesen győzelemre váltotta képességeit.

Egyébként Mincivel aratta 1947-ben második Derby győzelmét.

A testsúly, mint annyi más zsokénál, nála sem jelentett kis problémát. Hogy a megfelelő súlyt tartani tudja, állandóan négy-öt kilót kellett fogyasztani, így nem csoda, hogy jóformán a gőzfürdő volt a második otthona.

1952-től már külföldi versenyeken is részt vett és az elkövetkezendő évek folyamán olyan győztesként elhagyott városok jelentik az állomásokat, mint Bécs, Varsó, Prága, Berlin és Belgrád. Nemcsak az olyan lovak, mint Tacskó és Almárium, amelyek négyre emelték derbygyőzelmeinek számát, valamint Imi lesznek örökké elfelejthetetlenek, hanem a különböző lovaglások, küzdelmek, látványosan kiharcolt győzelmek.

Több, mint ötszáz versenyt nyert hosszú zsoké pályafutása alatt, de a sampionság csak egyszer sikerült, 1958-ban.

Sokáig lovagolt, még ötvenéves korában is harmadik helyen állt a sampionátusban. Nem akarta tudomásul venni az évek múlását, hiszen eddig is a lovaglás jelentett mindent, csak a kemény és oly labilis nyeregben érezte igazán jól magát. Azonban 1963-ban mégis végleg pontot kellett tenni az egyik talán legfényesebb magyar zsoké karrierre.

Az elért 500 győzelmet nem a jobb lovaknak, nem is egy különleges taktikának, hanem egyszerűen annak köszönhette, hogy többet tudott ellenfeleinél. Ez a különbség megfoghatatlan, csupán az elért eredmények magyarázzák, amelyek mindig magukért beszélnek.

1964-től idomári engedélyt kapott és a nyugalomba vonult Esch Győző istállóját vette át. Már az első évben, több mint harminc győzelmet értek el lovai, de az igazi nagyversenyeket csak a következő esztendő hozta meg. 1968-ban több mint egymillió forintot nyert istállója, ezzel rekordot ért el. Mindezt olyan felejthetetlen lovak érték el, mint Inspektor, Szivar, a két derbyt nyerő Seebirk, valamint Muskátli és Avance, amelyek méltán büszkeségei az idomári életpályának.

Könnyű egy olyan életútról írni, amely tele van tűzdelve fényesebbnél fényesebb állomásokkal. Mindazt megnyerte, amiről egy induló fiatal csak álmodhat. Még az igazán tehetségesek között is nagyon ritka, hogy olyan tisztán és töretlenül és ami a tehetségesekre jellemző, könnyen, természetesen jutott el arra a magaslatra, amelyet mások, még verejtékezve is csak megközelíteni tudtak. Nyugdíjba vonulása után sokáig tanácsadóként kérték ki a véleményét, halála előtt nem sokkal ismét idomárként működött, a Kentaurs Farm lovaival ért el sikereket. 1968-ban, 1971-ben, 1973-ban és 1992-ben idomársampion.

Eddig Horváth József írása amit csak néhány szóval egészítenék ki.

Mindenki Pista bácsija, a magyar lóversenysport legnagyobb alakjainak egyike, aki határainkon túl is sikeres volt, és akiről nehéz eldönteni, hogy zsoké vagy idomári pályafutása volt a sikeresebb. Ha pusztán a számokat vesszük figyelembe ezek 35 és 38, a ma is létező nagydíjakban. Azonban akkoriban nem teljesen ugyanezek voltak a kiemelt versenyek, mint ma, így ennél mindkét adata biztosan fényesebb. 

Öt derbygyőztese:

Botond 1942

Minci 1947

Tacskó 1952

Almáriom 1957 és idomárként

Seebirk 1968

4:1 tehát az arány a derbykben, a championátusban viszont 1:4. 1958-ban, azaz 44 évesen lett először és utoljára zsokéchampion, de trénerként négyszer is ünnepelhetett. Magyarországon illetve magyar lovakkal külföldön 362 versenyt nyert lovasként, 455-öt idomárként.

Legeredményesebb futamai: a Kozma Ferenc emlékverseny – lovasként ötször nyerte, és szintén ötször győzött idomárként a Budapesti Díjban.

Keszthelyi István a Magyar Lóversenyzés legnagyobb legendáinak egyike!

A nyitóképen Bakony nyergében látható.