Dreamer I.

Ahogyan azt már jeleztük az RTL Klub szombaton tűzi műsorára ezt a fantasztikus filmet.

dreamer.jpg

Ezzel kapcsolatban néhány gondolatot megosztunk önökkel. A film ötlete Mariah’s Storm (Rahy-Immense ) drámáján alakul. A tulajdonosait nagy reményekre jogosító kanca, 1993 szeptemberében megnyerte a Group 2-es besorolású Washington Lassie Stakes-t Arlingtonban. A következő hónapban azonban Keenlandben bekövetkezett a tragédia. Az Alcibiades Stakes-ben törést szenvedett és karrierje befejeződni látszott. A tulajdonos és a tréner azonban nem törődött ebbe bele és annak ellenére szakemberek sorát hívta a ragyogó kancához, hogy nem tudhatták, nem feleslegesek-e a fáradozásaik.

Nem lettek azok. A Rahy utód (tehát Mariah’s Storm, Brahy apai féltestvére) ugyanis alig több mint fél év alatt meggyógyult és folytathatta karrierjét. Nem is akárhogyan. Rögtön a visszatérő futására már Gr3-as versenyben győz, majd még kétszer elsőként ér célba. 1994 Októberében csak orrhosszal kap ki a tragikus helyszínen Keenlandben, majd csak ötödik a Grade 1-es Queen E. II Challenge Cupban. Az évet azonban győzelemmel zárja Churchill Downs-ban.

Az 1995-ös esztendő is tartogat még számára sikereket. Három győzelem után harmadik a Sprinter Stakes-ben, majd elindul a Breeders’ Cup Distaffban.  Itt azonban csak utolsó előtti. Hogy a búcsú szépre sikeredjen, egy Grade 3-as versenyben szerepeltetik, és győzelemmel fejezi be csodálatos pályafutását. 16 startjából 13x az első három hely valamelyikén ért célba.

Mivel Arlington Parkban 3 klasszikus versenyt is nyert ezért a szervezők egy futamot neveztek el róla.

Mariah’s Storm a tenyésztésben is megállja a helyét. Legjobb utódja (a zseniális Storm Cat-től) az a Giant’s Causeway aki nem csak a versenypályán remekelt (sosem volt másodiknál rosszabb), hanem 2009-ben pl. a TOP apamén volt az Államokban. Mariah’s Storm ma is él. A pedigreequery.com szerint 2008-ban még utódja született Sadler’s Wells-től.

A hollywoodi produkció azonban természetesen kiszínezi a storyt, hiszen a filmben Sonador a BC Classicban indul.

A héten még foglalkozunk a filmmel itt a Racing Portalon.

Kép: Amazon.com

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2818504692

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása