A bajnokok bajnoka

Ahogyan azt ígértük: következzék a dubaji bajnok Richard Hills életének rövid bemutatása.

hills.jpg

 

Hills 1963. január 22-én totális lóversenyes családba született Angliában. Ikertestvére Michael Hills szintén zsoké, és közel oly sikeres pályát futott be mint Richard. Az ikrek édesapja a híres tréner Barry Hills és bátyjuk John is idomárként dolgozik. Van azonban két fiatalabb (mostoha) öccsük is és ők is mindketten a lóversenyszakmában dolgoznak, azaz talán egyszerűbb úgy fogalmazni, hogy Barry Hills mind az öt fia a galoppsportban tevékenykedik.
Ez a családi kötődés viszonylag gyorsan kijelölte tehát Richard útját. Ennek ellenére nem édesapja irányítása mellett kezdi versenykarrierjét. Tom Jones-hoz szerződik Newmarketbe. 1979 októberében (tehát 16 évesen) nyeri első versenyét Doncasterben. Ebben az évben azonban mindössze két győzelem a neve mellett.

1982-ben Hamdan Al Maktoum sejk fantáziát lát benne és lehetőséget ad számára telivérei lovaglására.

1990-ig kellett várnia az első Group 1-es győzelmére. Akkor Ashal nyergében győz az Ascot Gold Cup-ban. A nagy áttörés azonban nem sikerül, hiszen csak 1994-ben nyer újra Group 1-es versenyt Angliában. Akkor is Ascotban győz, a Queen Elizabeth II Stakes-ben Maroof nyergében.

Időközben viszont rendszeres résztvevője lett a spanyolországi versenyeknek, és 71 ibériai startjából hússzor is nyer (Ebből egy Gr1) és vendégként is második a szezon végén, a spanyol ranglistán, 1992-ben.
1993-ban kezdett lovagolni Dubaiban, a téli időszakban. Később a sivatagi város lesz a fő munkahelye.

1995-ben megnyeri élete első angol klasszikusát (1,000 Guineas-Harayir) és Sheikh Hamdan Al Maktoum második lovasának szerződteti. Willie Carson két évvel később visszavonul és istállózsoké lesz Richardból.
1998-ban tér vissza Angliába. Zsoké társai egy új lovaglási stílust tapasztalnak nála, amely az amerikai és az európai keveréke.

1999-ben megnyeri a Dubai World Cupot, majd 2000-ben éri el a pályafutása csúcsát. 81 győztest lovagol Angliában, és 14 Group versenyt nyer. Három csodálatos év kezdődik számára Nayef nyergében. 2001-ben a Champion Stakes-t, 2002-ben az International Stakes-t és a Dubai Sheema Classic-ot, míg egy évvel később a Prince of Wales’s Stakes-t nyerik meg együtt. Richard később elmondja: ő volt eddigi pályafutása legjobb lova.

2005 után hosszú ideig nem nyert Gr1-es versenyt, de tavaly megszakadt a rossz sorozata, hiszen pl. Ghanaati-val megnyerte az 1000 Guineas futamát, és év végére öt Group 1-es győzelem került a zsákba.

Richard Hill számára a 2010-es év fantasztikusan indult, hiszen Dubaiban ő győzött először a futurisztikus Meydan pályáján, majd ő nyerte az első évben kiírásra kerülő nemzetközi Meydan Masterst.

Richard nagyon családszerető ember. Szabadidejét leginkább felesége Jaci és fia Patrick társaságában szereti eltölteni. Kedvenc hobbijai a golf, és a vízi sportok.

Legnagyobb győzelmei a teljesség igénye nélkül: 

United Kingdom 

1,000 Guineas – (3) – Harayir (1995), Lahan (2000), Ghanaati (2009)
2,000 Guineas – (1) – Haafhd (2004)
Ascot Gold Cup – (1) – Ashal (1990)
Champion Stakes – (2) – Nayef (2001), Haafhd (2004)
Coronation Stakes – (1) – Ghanaati (2009)
Dewhurst Stakes – (1) – Mujahid (1998)
Falmouth Stakes – (2) – Alshakr (2000), Tashawak (2002)
International Stakes – (1) – Nayef (2002)
July Cup – (1) – Elnadim (1998)
Middle Park Stakes – (2) – Hayil (1997), Awzaan (2009)
Oaks – (1) – Eswarah (2005)
Prince of Wales’s Stakes – (2) – Mtoto (1987), Nayef (2003)
Queen Elizabeth II Stakes – (2) – Maroof (1994), Summoner (2001)
St Leger – (1) – Mutafaweq (1999)

Canada

Canadian International Stakes – (1) – Mutamam (2001)

France 

Prix Morny – (1) – Arcano (2009)
Prix du Moulin de Longchamp – (1) – Aqlaam (2009)

Germany 

Aral-Pokal – (1) – Wind in Her Hair (1995)
Deutschland-Preis – (1) – Mutafaweq (2000)
Preis der Diana – (1) – Salve Regina (2002)

Italy 

Gran Premio del Jockey Club – (1) – Ekraar (2003)
Gran Premio di Milano – (1) – Leadership (2003)


United Arab Emirates

Dubai Duty Free Stakes – (1) – Altibr (1999)
Dubai Sheema Classic – (1) – Nayef (2002)
Dubai World Cup – (1) – Almutawakel (1999)

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr8218504674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása