Hughes: Elég volt!

Tegnap az esti órákban már jeleztük: botrány árnyékolja be a mai ünnepi versenynapot.

Richard Hughes az egyik legsikeresebb zsoké, visszaadta a licenszét és addig nem lovagol amíg nem változtatják meg az ostorhasználati szabályokat, egész pontosan az ezek után kiszabható büntetéseket. A döntését parázs vita kíséri világszerte. E sorok írásakor a Racing Post olvasóinak 85%-a (!!!) úgy véli, helyesen cselekedett Hughes hogy fellázadt a büntetése miatt. Nézzük mi is történt valójában.

Hughes az új szabály életbe lépésének első napján 6-ot sózott a finisben a harmadik helyen célba érő Swift Blade hátára. Mivel egyel túllépte a megengedett mennyiséget, automatikusan öt nap eltiltás várt volna rá. Igen ám csak Hughes-nak ez már a második eltiltása lett volna az elmúlt 12 hónapban, így a büntetését megduplázták. Ő erre berágott, visszaadta a licenszét és nem kíván többé lovagolni e szabályok alatt. Ahogyan már megírtuk, ez azt jelenti, sem ma a Bajnokok Napján, sem a Breeders’ Cupban nem láthatjuk majd őt. Sőt lehet, hogy soha többé hiszen a BHA (British Horseracing Authority) tisztségviselői nem hajlandóak az egyezségre és nem enyhítenek a szabályokon. Hughes azt mondja, csapdába csalják a zsokékat és hazugsággal vádolja a BHA kötelékében álló Jamie Stier-t (Director of Raceday Operations & Regulation) aki azt nyilatkozta: több konzultációra került sor a lovasokkal ebben a kérdésben. Hughes szerint ez szemenszedett hazugság, azaz egy szó sem igaz belőle.

Elég a hazudozásból!!! 

Hughes igazából az átmenet hiányáról beszél, és azt mondja: „Ez egy csapda. Az előző héten még 14-et üthettem. Ez olyan, mint egy sebességmérő kamera az úton. Tudod, hogy ott van, és tudod, hogy megbüntetnek, ha gyorsabban hajtasz. A különbség azonban az, hogy ott kapsz 3 pontot, de nem veszik el a vezetői engedélyedet. Teljesen egyetértek azzal, hogy kíméljük a lovakat. Én valóban hatszor ütöttem és ezért már 15 nap büntetés jár? Ez nevetséges.” Hughes ezt elmondta az illetékeseknek is, akik azt válaszolták: nem lesz módosítás. Hughes az eltiltás mellett eddig 420 font büntetésnél jár, amiatt, hogy (sorra) nem teljesíti a vállalt lovaglásokat!

Mestere és egyben apósa Richard Hannon szavai: “Egész Amerika rajtunk fog röhögni, hogyha megmondjuk, hogy azért nem a Hughes lovagolja Strong Suit-ot a Breeders’ Cup-ban, mert az alig valamivel több, mint 50 kilós zsokét eltiltották, mert a párnázott ostorával hatszor ütött egy féltonnás lóra! Vicc ez az eljárás!” Angliában egyébként folytatódnak az eltiltások. Később Hughes azt mondta: Olyan ez számára mintha Messinek megtiltanák, hogy használja a bal lábát."

Önök szerint kinek van igaza ebben a kérdésben? Szerintem nem egyszerű ez a történet. Ha én lótulajdonos lennék, és a lovam azért kapna ki, mert a zsoké nem merne rásózni, nehogy elmeszeljék, hát nem dicsérném meg. A zsokékat is meg lehet viszont érteni. Nagyon is. Ember legyen a talpán az, aki abban a felfokozott idegállapotban, a finisben számolni tudja az ostorcsapásokat. Vagy mi van akkor, ha számol a zsoké, de abban a kiélezett helyzetben téveszt?  Vagy mi van akkor, ha a zsoké a nagyversenyek előtt nem teljes elánnal fog lovagolni, nehogy eltiltsák? Képzeljék el, ha ma Olivier Peslier-t eltiltanák, és nem lovagolhatná Goldikovát a Breeders’ Cup-ban? Én a helyében ma biztosan nem ütnék csak maximum négyet. Szerény véleményem szerint: november 1-ig csak figyelmeztetéseket kellett volna osztani, és világossá tenni: onnan drasztikus szigor várható. Ha bármilyen véleményük van ebben a kérdésben kérem osszák meg velünk. Akár itt akár a facebook-on.

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr2918504590

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása