A BAJNOK bajnokhoz méltóan búcsúzott a versenypályáktól, és búcsúzott Angliától, Anglia pedig egy bajnokhoz méltóan búcsúzott hősétől.

Sokat elemezhetném, hogy lovasa a mély pályát figyelembe véve milyen hihetetlenül okosan lovagolta,  vagy hogy több, mint egy hosszal könnyedén nyert, de jelenleg, azt hiszem nem ez a lényeg. Ezt mindenki láthatta, mert nem hiszem, hogy van olyan galopprajongó, aki ne nézte volna a futamot élőben, vagy felvételről. A lényeg a verseny utáni pillanatokban volt. Jómagam sajnálatos módon nem a BBC élő közvetítését néztem, de azóta több videót is láttam az inteneten. Láttam a zsokétársakat, ahogy gratulálnak Queally-nek. Láttam, amint egyik szemük nevet, de a másik sír. Nevetett, mert sikerült, a bajnok ismét nyert, sírt, mert utoljára látták futni Frankelt. Láttam, ahogy trénertársak, – kvázi ellenfelek – tulajdonosok, egyszerű sportrajongók, nézők gratulálnak könnyes szemmel a nagybeteg, de abban a pillanatban roppant boldog, és meghatott Sir Henry Cecilnek. Láttam, ahogy több ezres tömeg várja a visszatérő lovat, hogy szipogva ugyan, de még egyszer utoljára ünnepelhesse. És láttam a tömegben meglett férfiembert, aki nem szégyellte, hogy sír, viszont fiát magasra emelte, hogy láthassa ő is a csodát. Szinte hallottam lelki füleimmel, amint ezt mondja: „Jól nézd meg ezt a lovat kisfiam, mert nem biztos, hogy a közeljövőben látsz még ilyet.” És láttam a lovat, aki nagysága teljes tudatában lépkedett, tudva, tudván, hogy ez a rengeteg ember mind csak miatta jött.

De nem csak itt volt, van jelen a rajongás. A világháló videomegosztói tele vannak hosszabb – rövidebb visszaemlékezésektől, méltatásoktól, interjúktól. Az angol sajtónak nincs olyan lapja, – lett légyen az sport, politikai, vagy bulvárújság – ahol ne említenék meg, és ahol ne nyilatkoznának róla az angol közélet szereplői. Trénereken, zsokékon, a brit lóversenyélet különböző rangú és rendű képviselőin kívül megszólalnak vezető politikusok, színészek, énekesek, sportolók, televíziós személyiségek, és mi ki tudja kik. Meg sem próbálok még csak szemezgetni sem belőlük, mert a nyilatkozatóceán hatalmas. Egyet mégis kiemelnék. Aidan O’Brien szavait, mert talán ő foglalta össze az egészet a legjobban: „Egy szó írja le őt – hihetetlen. Ő a leghihetetlenebb ló, akit valaha is láttam. Egyszerűen hihetetlen.”

Búcsúzzunk tőle mi is hozzá méltóan! Emlékezzünk rá jó szívvel! Légy boldog BAJNOK az új szerepedben is, és alkoss olyan nagyot, mint a pályákon!

Volt egy másik nagy verseny is szombaton Ascotban. A Queen Elizabeth II Stakes (Group 1, 1600 méter). Úgy látszik Joseph O’Brien olvasta Kieren Fallon általunk is közölt blogját. Sőt, tanult is belőle. Szinte ugyanazt csinálta, mint a St. Legerben, csak itt időben vette ki Excelebrationt (Exceed And Excel) a falról, és időben indított vele. Meg is lett az eredménye. A Frankel mögött örök második úgy nyert, ahogy akart. Három hosszal előzte meg a nagy harcot vívó Cityscape, Elusive Kate, Carlton House triót.  „Nagyon boldogok vagyunk. Briliánsan dolgozott. Óriási sebessége és klasszisa van, ráadásul Josep-hal is jól együtt voltak. Ha rendben van, nagy valószínűséggel megyünk a Breeders’ Cupra.” – nyilatkozta Aidan O’Brian.

A kancák 2400 méteres versenye csak Group 2 volt, de érdemes néhány szót ejteni róla. Már csak a nyerő miatt. Sapphire ugyanis igen jó szezont tudhat maga mögött. Ez volt idei negyedik futása, és harmadik győzelme. Medicean négy éves lánya már nyert idén két Group 3-at, de negyedik futásával sem kell szégyenkeznie. Második volt a Pretty Polly Stakes-ben. Érdemes lesz a jövőben figyelemmel kísérni.

Talabér Zoltán