Lexington

Amit ez a telivér apaménként produkált, azzal egyértelműen az egyetemes telivértenyésztés legnagyobbjai közé emelkedett.

Előző évből mindenki emlékezhet arra, amikor kiderült, hogy American Pharoah, a hármas korona bajnok indul a Travers Stakesben (Gr 1). Ekkor megkezdődött a találgatás, vajon a mén képes lesz-e nyerni vagy veszít a Bajnokok Temetőjében? Mint később kiderült, a pesszimistáknak lett igaza, Keen Ice mögött a második helyen ért célba. Az mutatja a verseny igazi nehézségét, hogy viszonylag rövid időn belül kerül lefutásra a három nagy klasszikus után. A mostani cikkünkben egy olyan lovat mutatunk be, amely nem csupán kiváló versenyző volt, hanem egy rendkívüli, talán utánozhatatlan apamén, aki a Travers Stakes történelmében egyedülállót és megismételhetetlent alkotott.

Ő nem más, mint Lexington (Boston – Alice Carneal), aki nem kevesebb mint 9 győztes ivadékot adott erre a versenyre.

1850-ben a Warfield’s Stud farmon született pej mén 7 futásából egyszer volt második, az összes többi versenyét megnyerte, így kétség sem férhetett ahhoz, hogy tenyésztésbe kerüljön. Ugyan a kezdetekben Darley néven tartották nyilván, de később, hasonlóan a mi Kisbérünkhöz, nevét a származási helye alapján a Kentucky állambeli Lexington városára módosították.

Travers Stakes történelme 1864-ben kezdődött, és hogy miért is érdekes ez nekünk? Nos azért, mert az első versenyt egy Kentucky nevű mén nyerte meg, aki nem más, mint Lexington egyik fia. A következő 2 évben Maiden és Merrill révén született győzelem, ami szintén az apamén listájára írható. 1868-ban The Banshee, 1870-ben Kingfisher, 1871-ben Harry Bassett, 1873-ban Tom Bowling, 1876-ban Sultana és végül, de nem utolsó sorban 1878-ban Duke of Magenta nyerték ezt a rangos versenyt.

Lexington nem csupán itt alkotott maradandót. Számos ivadéka nyert Preakness Stakes-t (Gr 1) és Belmont Stakes-t (Gr 1) is.

Duke of Magenta lehetett volna az első telivér, aki megnyeri az amerikai hármas koronát, de nem indult a Kentucky Derby-ben, így csupán a másik két klasszikust tudta megnyerni.

Tehát összegezve nem meglepő, hogy

Lexingtont 16 alkalommal választották Amerika vezető apaménjének.

1875-ben halt meg, csontjait a U.S. National Museumban állították ki.

Mérges Enikő, Képforrás: losttrottingparks.com

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr8918504370

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása