Unbridled’s Song

Folytatjuk a jelenkor legnagyobb lovainak (illetve papájainak) bemutatását.
unbird.jpg

 

A gyönyörű szürke elképesztő fia, Arrogate jelenleg a LONGINES World’s Best Racehorse Rankings szerint első helyen áll California Chrome és a szuperkanca Winx előtt.

Unbridled’s Song (Unbridled – Trolley Song) 1993-ban született. 12 versenyéből 5-öt nyert meg, közöttük kétévesen a Breeders’ Cup Juvenile-t (Gr 1), háromévesen a Florida Derby-t (Gr 1) és a Wood Memorial Stakes-t (Gr 2), négyévesen pedig az Olympic Handicap-et. 1996-os Kentucky Derby-n ötödik helyen ért célba.

1997-ben nyugdíjba vonult és kezdte meg tenyészkarrierjét az amerikai Taylor Made Farms-on. A hatalmas szürke mén a maga 173 centiméterével kimagaslik az eredményes fedezőmének táborából. (War Front 155 cm, Tapit 162, Tiznow 165 cm).  2013-ban 20 évesen agydaganat miatt altatták el.

Eredményes ivadékai:

Eight Belles (szül. 2005 – élt. 2008) szép, szürke kancát nem kell bemutatni, tragédiája alig 2 évvel Barbaro sérülése és 1 évvel a halála után történt. Miután a kanca második lett a 2008-as Kentucky Derby-n (Big Brown után) a célegyenes után a kanyarban eltörte mindkét mellső lábát. A pályán kellett elaltatni, mivel az orvosok nem tudtak segíteni rajta.

Old Fashioned (szül. 2006) Amerika legjobb kétéves ménjének választották 2008-ban. 3 évesen térdtörést szenvedett, így visszavonult a versenyzéstől és a Taylor Made Farm-ra került fedezőménnek. A 2016-os szezonban Dél-Koreába került ménesbe.

Midshipman (szül. 2006) Breeders’ Cup Juvenile (Gr1) győztese 2008-ban.

Will Take Charge (szül. 2010) a 2013-as Travers Stakes és Clark Handicap (Gr1) első helyezettje.

Arrogate (szül. 2013) 2016-ban a Travers Stakes (Gr 1) és a Breeders’ Cup Classic (Gr 1) trófeáját is megszerezte.

Unbridled’s Song volt az apamén rovat idei, utolsó főszereplője. 2017-ben California Chrome papájával folytatjuk.

Mérges Enikő

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr518504348

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása