O’Brien csodálatos éve - II. rész

A nyár utolsó és az ősz első nagydíjaival folytatódik a sorozat.

Winter elszáguld a Glorious Goodwood közönsége előtt

 

Nassau Stakes – Winter

A Royal Ascot után a Glorious Goodwood-on is fenomenális győzelmet aratott O’Brien idei egyik legnagyobb üdvöskéje, mikor első hosszabb távú startjára állva hagyta a mezőnyt. (Ekkor még senki nem sejthette, hogy idén ez volt a szürke kanca utolsó sikere.)

 

Phoenix Stakes – Sioux Nation 
Rövidesen a Scat Daddy-ivadék is feliratkozott a (jövőbeli) klasszisok listájára, mikor Gr1-debütálásán eszméletlen küzdelem után vissza tudta verni Beckford támadását, így Curragh gyepén első topsikerét aratta a kétéves mén.

 

Marton Stakes – Hydrangea

Az Irish Champions Weekend-en az utolsó pillanatok egyikében a trófeahalmozó Winter-t a főfutamból a kancák vetélkedésébe íratták át, de még így sem jött neki össze a győzelem, ugyanis egy parázs befutóban az egyetlen olyan O’Brien-kanca a mezőnyben, aki nem nyert még a legfelső szinten, név szerint Hydrangea, letaszította a trónról, megszerezve ezzel eddigi legnagyobb sikerét.

 

Moyglare Stud Stakes – Happily

A kétéves kancák összecsapásában is egy szoros befutót, és egy, pontosabban kettő nagy reménységet jegyezhetett O’Brien, mikor a sokáig vezető, szintén a mesternél készülő Magical-t az utolsó vágtaugrásokkal verte meg Happily, aki a szezon hátralevő részében is remekelt (mindezek margójára felkerült egy Breeders’ Cup-fiaskó, de az innen még közel két hónap).

 

Irish St Leger – Order Of St George  

A hétvége második napjára is jutott egy siker: az Irish St Leger idősebb lovak számára is nyitott, így a legjobb hosszútávú lovak egymás közt döntötték el a végeredményt. Pontosabban csak egyikük, a szuperklasszis Order Of St George, aki esélyt sem adott ellenfeleinek a célegyenesben, és megszerezte karrierje harmadik Gr1-győzelmét.

 

St Leger Stakes – Capri

Egy héttel később eme futam brit kiadása is ír sikert hozott. Mivel itt a hagyományokhoz hűen csak háromévesek indulhatnak, a szezon utolsó évjáratversenyének néztünk elébe. A favorizált, Irish Derby-bajnok Capri tisztes küzdelem után megverte legnagyobb kihívóját, a Glorious Goodwood-on brillírozó Stradivarius-t, valamint a nagyot hajrázó Crystal Ocean-t, megszerezve ezzel a Mester 18. Gr1-trófeáját. Ráadásul egészen ezidáig ez volt az egyetlen klasszikus, amiben Ryan Moore nem lovagolt nyerőt – most már teljes a „gyűjtemény” neki is.

Sorozatunk legújabb részében a kétévesek játsszák a főszerepet.

 

Cheveley Park Stakes – Clemmie

A kétszeres klasszikusgyőztes Churchill teljes testvére, Clemmie úgy teljesített legfelső kategóriás bemutatkozásában, ahogyan azt csak remélni lehetett: igazi profiként hagyott mindenkit maga mögött az 1200 méteres kancafutamban. Eme szeptemberi varázslatos színrelépése óta azonban nem láthattuk még többet pályán a Ryan Moore által csak “egy nagyon, nagyon első osztályú kanca”, akinek “remélhetőleg még sokkal több is van a tarsolyában”. Jövőre kíváncsian várjuk…

 

Middle Park Stakes – US Navy Flag

 

War Front fia nem a semmiért lett Kétéves Champion-ként kikiáltva az év végi Carter-en. Idén összesen 11 verseny van a lábában, így igen tapasztaltnak mondható – mely meg is látszott első Gr1-es győzelménél. US Navy Flag nem retten meg egy kis küzdelemtől… Ő adta Aidan O’Brien-nek a kerek 20. felsőkategóriás győzelmét.

 

Prix Jean Luc-Lagardene – Happily

Szeptember elején már aratott egyszer Happily-vel O’Brien Gr1-győzelmet, de a gőzös itt még nem állt meg. Az októberi ARC napon Galileo lánya megint állva hagyta mén (!) vetélytársait ekkor francia földön, és csak egy sajnálatos sztrájk akadályozta meg abban, hogy újabb Gr1-ben mérettessen meg idegenben. Mindezek ellenére a Cartier gálán megválasztották az Kétéves Kanca-champion-jának.

 

Prix de l’Opera – Rhododendron

És bár O’Brien lovai a mesés, de annál is keményebb Franciaországba utaztak, a Prix de l’Opera befutójában már csak egymással viaskodtak: Hydrangea és Rhododendron között csak egy fejhossznyi különbség döntött a célban, de a mesternek ígyis-úgyis meglett a sorozat következő Gr1-es trófeája. A történet folytatása a kancának, hogy Kaliforniában már az itt hátrahagyott “királykék” hátsóját volt kénytelen nézni a célban.

 

Sun Chariot Stakes – Roly Poly

War Front lánya már minden kétkedőt elhallgattat harmadik Gr1-győzelme után, és bár ezután szerencsétlenül járt Kaliforniában és Hongkongban, de a szezon egyik legjobb mérföldes kancájaként jegyezhetjük idei krónikánkban.

 

Dewhurst Stakes – US Navy Flag

Aidan O’Brien mesterhármasát US Navy Flag vezette célba a kétéves mének kiemelt fontosságú mérkőzésében, mely a nyerő számára Gr1-duplát jelentett. Közvetlenül mögötte pedig nem is akárki ért célba: a helyezett neve a következő részben fog szalagcímként előkerülni…

Sorozatunk, és egyben az év zárásaként következzenek azok a győzelmek, melyekre egytől egyig csak egy szót tudunk használni: sporttörténelem.

 

A győzelem, amely végleg átírta a lóverseny történelemkönyvét 

 

British Champions Fillies & Mares Stakes – Hydrangea

Egy győzelem és egy jó második helyezés (az ARC hétvégén) után idén utoljára a Champions Day-en szerepelt az őszre remek formába lendülő Galileo-lány, és hatalmas küzdelem után két hosszal legyőzte Bateel-t a kancák klasszikus távú összecsapásában, mellyel Aidan O’Brien beállította Bobby Frankel 2003-as rekordját.

Racing Post Trophy – Saxon Warrior

A legendaírás a szezon utolsó brit Gr1-jében folytatódott: a legfelső szinten debütáló Saxon Warrior vert helyzetből hozta vissza a győzelmet, ugyanis miután a meglóduló Roaring Lion-t már nyertesnek láthattuk, a barrier mellett visszatámadt, és eszméletlen izgalmak után megőrizte veretlenségét. Ezzel O’Brien már 26-nál tart, megdöntve az évszázados rekordot.

 

Breeders’ Cup Juvenile Turf – Mendelssohn

Néhány közepes futás és egy biztató Gr1-ezüstérem után a tengerentúlra utaztatták, hogy – az egyébként kentuckyi tenyésztésű reménység – a Telivér Világbajnokságon mérettessen meg. Nem hiába, rögtön a nyitófutamon európai győzelemnek örülhettünk, ugyanis a Scat Daddy-ivadék magabiztosan, egy hossz előnnyel galoppozott be a célba.

 

Hong Kong Vase – Highland Reel

A szezon egyik legkiemelkedőbb O’Brien-győzelme. Nem elég, hogy épp a Royal Ascot óta háttérbe szoruló Highland Reel dicsőült meg Sha Tin gyepén, hogy mindezt egy hihetetlen izgalmakat hozó csata után nyerte a BC Turf-nyertes Talismatic ellen, de ráadásul az elmúlt évek lóversenyzésének egyik legmeghatározóbb szereplője Gr1-győzelemmel búcsúzott, ami egyben már O’Brien 28. csúcskategóriás sikere a szezonban!

Ezzel mind sorozatunk, mind a 2017-es szezon véget ért. A fantasztikus versenyek és izgalmak után most a lovakhoz hasonlóan a Racing Portal csapata is ideiglenes pihenőre vonul, hogy aztán kipihenten vághassunk neki a következő évnek, mely ki tudja, mit tartogat. Addig is azonban mindenekelőtt szeretnénk megköszönni egész éven át tartó megtisztelő figyelmüket, és kellemes ünnepeket kívánunk Önöknek, kedves olvasóink!

Nyitókép: Racing Post

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr4118504254

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása