Ki az a Florent Geroux?

Gun Runner állandó lovasa – mondanák Önök…

gunrunnerfinisheclipse.jpg

A zsoké karrierje azonban nem a sárga szuperklasszissal kezdődött, és most, hogy Candy Ride fantasztikus fia befejezte pályafutását – legalábbis a homokon -, itt az alkalom, hogy bemutassuk Önöknek zsokéja eddigi életét is.

1986-ban született az északnyugat-franciaországi Argentan-ban. Apja, Dominique zsokéként, majd trénerként tevékenykedett, így 13 éves korában ő is beiratkozott a francia lovasakadémiára Afasec-be. Első győzelmét 2004-ben aratta Longchamp-ban, és rövidesen az ország vezető apprentice-zsokéja lett.

2007-ben tett egy kisebb amerikai kiruccanást, de visszatért Franciaországba. Még az év őszén azonban újra az Államokba rakta át székhelyét, és csatlakozott a kentuckyi versenykörhöz. A keenelandi nyitónapon azonban nagyot esett: eltört a könyöke, és két csigolyája megrepedt.

Gyógyulása idejére hazautazott Franciországba, utána azonban – ezúttal véglegesen – Chicago-ba költözött. Sok kisebb győzelmet jegyezhetett, de a szekér akkor indult be igazán, mikor 2010-ben ügynököt váltott: a chicagoi terület vezető lovasa lett.

Első Grade 1-es győzelmét 2014-ben aratta, mikor Work All Week-kel diadalmaskodtak a Breeders’ Cup Sprint-ben. 2015-ben négy trófeát hozott el a legfelső szinten, 2016-ban pedig már kilencet, ekkor már olyan sztárok nyergében, mint The Pizza ManI’m A Chatterbox vagy a háromévesen még csak szárnyait bontogató Gun Runner.

Tavaly mondhatni kisebb visszaesést produkált, Gun Runner 4 Gr1-győzelmén kívül mindössze egyszer állhatott topfutamban a dobogó legfelső fokára. Innentől a sárga mén nélkül kell, hogy folytassa, mi pedig kíváncsian várjuk!

Képek: Paulick Report, America’s Best Racing

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr1418504234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása