Sea Bird

Ejtsük szót, egy kiváló képességekkel rendelkező versenylóról, aki nemcsak a pályán, hanem a tenyésztésben is odaadó szerepet játszott.

Rövid, csupán két szezonon át tartó karrierje alatt nyolc alkalommal startolt, s ebből hét első helyezést tudhat magáénak, amelyek közül is kiemelkedik a versenyek versenye, az Epsom Derby győzelem.

Frankel világra jöveteléig a már említett Timeform szervezet őt tartotta a legjobb versenylónak. Igazán nagy próbatételként írható fel számlájára a Prix de l’Arc de Triomphe futama, hiszen itt erős mezőnybe került, ahol az egykori ír, valamint a francia derby és a Preakness Stakes győztese is riválisa volt.

1965-ben az Egyesült Királyságban kitüntették az Év Lova címmel. Sea Bird (Dan Cupid – Sicalade, szül: 1962) ivadékai mind megállták a helyüket a lóverseny világában, kimagasló eredményekkel bizonyítva, hogy nemhiába van neves felmenőjük.

Csak egyetlen nevet említenénk a kiváló utódok közül: a szintén Prix de l’Arc de Triomphe nyerő, Allez France, akit Klimscha Albert trenírozott és a XX. század legjobb európai kancájának tartották.

A mindössze 11 évet élt csodálatos mén tenyésztője és tulajdonosa Jean Ternynck.

Nevét a galoppsport nagykönyvébe mindörökre bevéste…

Kép: Timeform

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr7318504232

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása