Mill Reef

Február 23-án ünnepelte a lóversenyvilág, az 50 éve azon a napon született egyik legfénylőbb csillagát, így most következik Mill Reef bemutatása.

Akinek élete és pályafutása többször is összekapcsolódik a nemrégiben bemutatott Brigadier Gerard-ével. Nem csoda, hiszen mindketten 1968-ban születtek és mindketten az angol nagy futamokban pallérozódtak, annak ellenére, hogy Mill Reef (Never Bend – Milan Mill) az Államokban született.

Pályafutását nem érdemes hosszan méltatni, hiszen 14 versenye közül tizenkettőt megnyert (többet 6 vagy 10 hosszal!), vagy ha úgy jobban tetszik CSAK kétszer kapott ki (egyszer Brigadier Gerard-tól a számára túl rövid 2000 Guineas-ben). Olyan futamokban nem talált legyőzőre, mint pl. a Dewhurst Stakes, Eclipse Stakes, King George VI & Queen Elizabeth Stakes, Prix de l’Arc de Triomphe, de 1971-ben ő nyerte az Epsom Derbyt (is).

 Ezzel ő lett az első telivér aki megnyerte az Arc – King George – Eclipse hármasát.

A sors azonban nem volt túl kegyes hozzá, hiszen előbb egy vírus “terítette le”, majd „Az Arc” címvédés előtt komoly balesetet szenvedett, egy háromszög alakú csontdarab vált le az egyik mellső lábából, ami karrierje befejezéséhez vezetett, fedezőménként azonban folytatta azt, amit a pályán elkezdett. 1986-ban múlt ki.

Mill Reef (Timeform értékelése 141) kitüntetéseinek felsorolásával Dunát lehetne rekeszteni. A XX. század 4. legjobb európai versenylova, életnagyságú szobra fogadja a Newmarket-i Nemzeti Ménesbe érkezőket, Newburyben verseny viseli a nevét, az 1971-es esztendő európai Év Lovának.

Kép: wikipédia

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr3918504220

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása