Szinte hihetetlen, hogy a Racing Portal hasábjain még nem esett szó I Am Invincible-ről.
Most ezt az elmaradást ideje pótolni: az egy legendás apaméntől származó felejthető versenyló ugyanis Ausztrália egyik legfényesebb örökítőjévé növi ki magát.
Nem, nem volt túlzás egyik állításunk sem a bevezetőben: ahogyan örökítő képességeit, úgy nevét is apjától kapta. Az 1997-es Invincible Spirit az angol gyepek ragyogó sprintere volt, ki már kétévesen beérett a versenyzésre, de még ötévesen is Gr1-győzelmet jegyzett. Ezzel a kiváló ajánlókártyával került Írországban felállításra – az Irish National Stud-ban ma is fedez a 21 éves mén €120 000-ért, ami több mint tekintélyes összeg. Kingman, Charm Spirit, Moonlight Cloud és Shalaa apját, ki tavaly ünnepelte 100. black-type győztes ivadékát, Krecskovszki Evelin élőben is megcsodálhatta.
De térjünk is rá főhősünkre, Invincible Spirit 2004-ben, Ausztráliában születettet fiára: egy versenypályát nem látott anyától születő pej méncsikó 13 startjából 5-öt nyert, és versenykarrierje legnagyobb pillanata az volt, mikor a 2009-es Goodwood-ban (Gr1) másodikként futott be Takeover Target mögött. Egyszer pedig győzött Gr3-ban. Nos, hát nem így jellemeznénk egy világklasszis versenylovat.
Egy klasszis fedezőmént azonban annál inkább: I Am Invincible 2011-ben az új-dél walesi Yarraman Park Stud-ban került tenyésztésbe első évében 10,000 ausztrál dollár ellenében. A szerény versenyeredményeit pedig utódjainak kiválósága hamar feledtette: a 2013/14-es tenyészszezonban champion elsőéves apaménné kiáltották ki. Nem is csoda, hiszen első ivadékai között volt az a Brazen Beau aki Ausztráliában Champion 3YO Mén lett 2014/15-ben, de még hazáján kívül is állta a sarat, mikor közeli második volt a Royal Ascot-on. I Am A Star és Viddora szintén Gr1-győztesek és helyezettek – előbbi még a mérföldet is állta. Houtzen pedig már kétévesen milliomos lett a Magic Millions 2YO Classic-győzelmével, majd hetedik lett az első Everest-ben.
Mindez nagy bizalmat szavaz I Am Invincible ivadékainak az árveréseken, ami folyamatosan a címlapokra helyezi a feltörekvő apamén nevét. 2017-ben adták el a legkevesebb csikót tőle, mégis ekkor jegyezték a legnagyobb pénzösszeget: 73 I Am Invincible utód cserélt gazdát összesen A$18,005,000-ért. A tavalyi Inglis Yearling Sale-n pedig 13 csikó átlag A$499,231-ért.
Az idei adatok azonban még ennél is impozánsabbak lesznek: csak a januári Magic Millions Yearling Sales 37, éves telivércsikót adott el összesen 17,7 millió ausztrál dollárért, ami majdnem annyi, mint a tavalyi összes eladásból származó összeg! Ugyanezen történelmi napokon a fentebb említett lánya, Viddoragyőzedelmeskedett a MM Snippets-ben, ami biztosan ihletet adott a jelenlévő potenciális vásárlóknak. Így vagy úgy, de a Magic Millions legdrágábban eladott csikójának természetesen Ő az apja: 2 millióért cserélt gazdát I Am Invincible egyik fia és kerül Gai Waterhouse kezei alá.
A Yarraman Park weboldalán további érdekes statisztikák is találhatóak az utódjai számáról, és későbbi versenyeredményeikről.
Bár hét évvel ezelőtt, mikor még először vezették kancához, 10,000 ausztrál dollárért a miénk lehetett egy I Am Invincible csikó, ma már mélyebben a zsebünkbe kell nyúlni, ha egy kis sprinter csodát szeretnénk az istállónkba. Az ausztrálok legújabb apamén-büszkesége manapság ugyanis nem ad alább A$110,000-nél. De így is sikerült 193 kancát befedeznie tavaly – köztük a legendás Black Caviar-t…
Fotó: Yarraman Park
A bejegyzés trackback címe:
https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr4618504216
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.