A TDN-től Bill Finley szólította meg Amerika egyik legnagyobb kedvencét.

Az 52 éves Mike Smith lett a legidősebb zsoké, aki megnyerte a Preakness Stakest, valamint még ugyanebben az évben a Kentucky Derby-t is, mindkettőt Justify hátán. Az Új-Mexikói zsoké híres fittségéről és boldogságáról. Mi a titka?

TDN: Milyen volt az első autód?
MS: Az első autóm egy Chevy 5-10 kisteherautó volt. Nagyon fiatal voltam és nem sokáig volt az enyém. Lecseréltem egy fehér Trans Am-re, amit egy sas díszített.

TDN: Mit vezetsz most?
MS: Range Rover-eket vezetek. Évek óta bérelem ezeket, különösen szeretem a nagy, öreg SUV-ot.

TDN: Mi volt az utolsó dal, amit lejátszott a telefonod?
MS: Egy vénség. Valami hetvenes évekbeli zenét akartam az edzőteremben és az utolsó dal a Sad Eyes volt.

TDN: A dal címe, aminek minden szavát tudod?<
MS: Több country számnak is szóról szóra tudom a szövegét. Betéve tudom minden szavát Merle Haggard dalainak. A kedvenc Merle Haggard dalom a Misery and Gin.

TDN: Ha nem lennél zsoké, mivel foglalkoznál?
MS: Reményeim szerint az iparban helyezkedtem volna el. Nem tudom. Ha sosem lettem volna zsoké, valószínűleg gazdálkodó lettem volna. Farmon nőttem fel, és nagy valószínűséggel ott maradtam volna.

TDN: Mi a kedvenc gyerekkori emléked?
MS: Megnyertem egy „match-race” (egy az egy ellen – szerk.) futamot a nagyapámnak, amikor 11 éves lehettem. Az nem volt semmi. Artesiában, Új-Mexikóban történt.

TDN: Mi volt a kedvenc tantárgyad az iskolában?
MS: Történelem.

TDN: Ha már az iskoláról beszélünk, van egy történet, miszerint egyszer beestél a lányöltözőbe. Mesélj nekünk róla többet
MS: Nem kellett volna felmennem oda. Csak a srácok java ott volt és valaki kitalálta, hogy fel tudunk menni a mennyezetre és onnan belesni a lányok öltözőjébe. Ez nem ment valami jól. Néhányan a srácok közül átestek a tetőn és a lányöltözőben landoltak. Azt hiszem, hetedik, nyolcadik osztályos általános iskolás lehettem. Mi csak szórakoztunk. Szerencsére én magam nem estem át és így nem tudták, hogy ott vagyok fenn. De bevallottam, nem akartam cserben hagyni a haverokat. Nem akartam, hogy egyedül vigyék el a balhét.

TDN: Mit szeretnél, hogyan emlékezzenek rád? El tudom képzelni, hogy nem úgy, mint a lányöltöző-incidens az általános iskolában…
MS: Azt szeretném, hogy jó emberként maradjak meg az emlékezetükben. Szeretek segíteni a fiatalabb lovasoknak. Minden, amivel eddig meglettél áldva, az eredményeid, azok mind le vannak valahová írva. Nincs szükséged arra, hogy ezekről beszéljenek. A személy, aki vagy, fontosabb. Remélem, hogy az emberek jókat mondanak rólam.

TDN: A te korodban, 52 évesen, arról lettél híres, hogy hogyan tartod magad ilyen jó formában és úgy edzed magad, mint egy mániákus. Avass be minket az edzési szokásaidba.
MS: Ez attól függ, mit tekintesz mániákusnak. Már nem edzek olyan keményen, mint régen. Bár még mindig edzek majdnem minden nap. Ma egy órányi kardiót fogok csinálni és utána edzem még egy órát az állóképességemet is, személyi edző mellett. Ez nagyon nehéz néhány embernek, míg néhányan nagyon könnyedén kezelik. Ezt nem tartom kirívónak. Csak csinálom minden nap. Talán az egyetlen nap, amikor nem, az a szombat, mert akkor sok lovat ülök. Általában legalább heti öt-hat napot edzek. Amint az ember hozzászokik, nem is olyan nehéz.

TDN: Még úgy sem, amilyen jól te csinálod, ez nem tarthat örökké. Eldöntötted már, mi lesz a következő fejezet a karrieredben és az életedben a lovaglás után?
MS: Ez üresség, méghozzá az üresség ijesztő fajtája, ha belegondolok. Talán csak azt mondom magamnak, sosem voltam még ennyire távol a visszavonuláshoz. Remélem, hogy a következő fejezet az életemben majd csak jön. Mindig is nagyon hálás voltam a dolgokért, hogy engem mindig megtaláltak. Tudom, mikor kell megállni. A testem elmondja majd nekem.

TDN: Te vagy a világ legboldogabb embere, akivel találkoztam. Mindig mosolyogsz. Mi a titkod?
MS: Miért ne mosolyognék? Miért kellene bármikor is komornak lennem? A mosolygástól jól érzem magam és ettől más embereknek is jó kedve lesz. Nem teheted meg, hogy nem mosolyogsz rá valakire. A rosszallás nem jó dolog. Szóval én csak mosolygok.

Az interjú a TDN havi mellékletében  jelent meg. Képek: Horse Network, twitter, Breeders’ Cup twitter