Ilyen még nem volt. Rendhagyó publikáció következik.

Az elkövetkezendő sorok ugyanis nem cikknek íródtak, hanem kiváló főszerkesztő-helyettesünk, Csondor Orsolya diplomamunkájának egy részét képezik. Szekundánsa, Bardóczky Veronika a dióspusztai ménestől javasolta számára, hogy talán érdemes lenne ezeket a számokat közzétenni, hogy egyszer és mindenkorra lekerüljön a galoppról a “gyilkos” jelző. Naná, hogy leközöljük ezeket az elgondolkodtató sorokat. – Sereg András – főszerkesztő

Mennyi, hol, és miért? Avagy tények a versenypályán elhullott telivérekről.

A galoppversenyek közismerten nem veszélytelenségükről híresek, mégis ebben a kérdésben gyakran átesnek a telivér túloldalára azok, kik nem követik eléggé a sportot. Most egy különleges, két vasárnapon át tartó sorozatban mélyére ásunk az angol, valamint amerikai lóversenyzés legsötétebb pillanataihoz köthető számadatoknak.

A brit BHA (British Horseracing Authority) az Egyesült Királyság lóversenyzésének igazgatási szerve, mely felelős annak adminisztrációjáért és szabályozásáért is. Így az angol lóversenyzés halálos áldozatait is mind a BHA számszerűsíti és kezeli, bár nem hoz nyilvánosságra olyan részletes kimutatásokat, mint a később szóba kerülő USA-beli rendszer.

A BHA kimutatása szerint (képen, bekezdés alatt) az elmúlt 20 évben csökkent a halálos áldozatok száma, mely közvetlenül a versenyzéshez kapcsolható: 0,3%-ról 0,2%-ra esett a katasztrofális balesetek száma indulónként.

Brit halálos balesetek gyakorisága versenyben. Forrás: BHA

Az Egyesült Államokban működő Equine Injury Database (EID) („Lósérülés Adatbázis”) 2008-ban kezdte rendszerszerűen összeszámolni a halálos áldozattal járó, versenypályán történt baleseteket a The Jockey Club rendszere alatt. Az adatokat mára már 111 Észak-Amerikai versenypályáról gyűjtik, kik önkéntes alapon léphetnek be a kutatásba, de amint beléptek, már mindenről tájékoztatást kell adniuk.

Az analízis megalkotásában Professzor Tim Parkin vett részt a Glasgow Egyetemről, és ő a szóvivője is a programnak.

Halálos áldozatnak nem csak a helyszíni altatás számít bele, hanem azon versenyhez köthető sérüléshez is, mely az állat elhullásához vezetett a futamtól számított 72 órán belül. Az adatokat csak síkversenyben induló angol telivérekből gyűjtik össze.

Halálos balesetek gyakorisága az USA-ban. Forrás: The Jockey Club

A fentebb látható évi összegzésen jól látszik, hogy 2009 óta folyamatosan csökkent a halálos áldozatok száma a versenypályákon, 2015-től pedig stagnálni tűnik. Azon tényezőkre, melyek a súlyos sérülések számának csökkenéséért felelősek, későbbi fejezetben fogok visszatérni.

A számadatokat a könnyebb összehasonlítás miatt mindig megadják átlag halált okozó baleset/1000 start viszonyban is. A program vizsgálja a borítást (turf, homok, szintetikus); a távot (sprint, közép-, hosszútáv); és a ló korát (2,3 és 4+).

A táblázatok adatain is majd jól látszik azon tendencia, miszerint az Államok-szerte rendezett versenyek száma folyamatosan csökken, melyről egy másik cikksorozat keretein belül fogunk részletesen is beszámolni.

Összefüggések a balesetek száma, és a talajborítás között: 

Összefüggések a talajborítás és a halálos balesetek között. Forrás: The Jockey Club

A homokos (dirt) borításon 2009 óta 18%-os csökkenés volt tapasztalható: 2017-ben 1,74 míg 2009-ben 2,1 halálos áldozat került ki minden ezredik dirt-futamból. De mégis a füves (turf) borítás az, ami a legdrasztikusabb csökkenést mutatja: 44%-kal csökkent a katasztrofális balesetek száma 2016-ra, ráadásul az összes start mennyisége is folyamatosan nőtt addig. 2017-ben ezen folyamat kissé megromlott (1,36 baleset/1000 start), de még így is jóval az egész átlag (1,82) alatt van. A szintetikus felületnél nem történt számottevő változás a balesetek arányában: de az egyáltalán megrendezésre kerülő szintetikus-futamok mennyisége is rohamosan lecsökkent. (2009-ben az 57 000-es nagyságrend 2017-re már nem érte el a 28 000-et.)

Hogyan befolyásolja a verseny távja és a ló életkora az esetleges baleseteket?

Most a másik két befolyásoló tényező (táv és életkor) alapján vizsgáljuk a szerencsétlenségek eloszlását.

Összefüggések a balesetek száma és a verseny távja között

Összefüggések a verseny távja és a halálos balesetek között. Forrás: The Jockey Club

Kilencéves séma a táv csökkenésével együtt járó magasabb halálozási ráta. Azon futamokban, melyeket kevesebb, mint 6 furlongra (<6F-ként jelölve a táblázatban; kevesebb, mint 1200 méter) futnak, minden évben a legtöbb halálos áldozatot követeli a versenyzés. 2015-ben itt számottevő csökkenés volt tapasztalható, hiszen az addig masszívan 2 fölötti érték 1,86-ra csökkent, míg 2017-ben már csak 1,66 volt.

Az 1200-1600 méteres táv (6F-8F), azaz a középtáv közel egyezik a hosszútávval, az 1600 méteren felül (>8F) futott versenyek halálozási rátájával. 2015-ben ez szintén jócskán lecsökkent: néhol 2 körüliről 1,5 körülire.

Összefüggések a balesetek száma és a versenyló kora között

Összefüggések a ló kora és a halálos balesetek között. Forrás: The Jockey Club

A tendenciák nem változtak a fenti alapján: a kétéves versenylovak körében minden évben élesen elhatárolódva alacsonyabb volt a halálozási ráta verseny okozta sérülések miatt, mint az idősebb társaiknál. Az ő mutatójuk 1,2 és ritka 1,63 között ingadozik, átlag 1,38-as halálozási arányt kihozva. A három-négyévesek és idősebb lovak kategóriái általában hasonlóak voltak és 2015-ben és 2016-ban számottevően lecsökkentek (1,5-ös értékre is). Általában az idősebb lovaknál jöttek ki magasabb értékek, nem egyszer lépték túl a 2 halálos áldozatot/1000 startot, de legutoljára 2014-ben.

Remélhetőleg a kétrészes összeállítás sok új és érdekes információval szolgált kedves Olvasóinak, és tán előítéleteket is sikerült ledönteni. Természetesen egy katasztrofális baleset mögött ezernyi tényező áll a genetikától a tréningezési módszerekig, míg eljutnak a versenypályára: ott pedig a versenykörülmények (időjárás, talajállapot, stressz, legaloppozás, stb.) is beleszámítanak a rizikófaktorba az általunk taglalt tényezőkön kívül.

A számok azonban magukért beszélnek: az utóbbi évtizedekben folyamatosan csökken a versenypályán elhullott állatok száma. Gyakorlatilag három dolog áll ezek mögött: a lovakkal dolgozó emberek (főként trénerek) magasabb szintű informáltsága; a javuló ellátás sérülés esetén; és a szigorúbb felsőbb körű szabályozás. A többi pedig már a folyamatos fejlesztés és a szerencse dolga…

Fotó: Paulick Report