Már beszámoltunk róla, hogy elmarad a párizsi csúcstalálkozó azaz Enable és Almond Eye ütközete, de ennek ellenére természetesen Nathaniel után most bemutatjuk az ázsiai csillag papáját, igaz őt kicsit másként.
Almond Eye győzelme a Dubai Turf-ban nemcsak azt bizonyítja milyen kiváló tehetség, de apjára is felhívja a figyelmet. A kiváló fedezőmén, Lord Kanaloa (King Kamehameha- Lady Blossom) utódai már hét Gr1 győzelmet szereztek, így nézzük kicsit jobban a számok mögé.
Lord Kanaloa egy 2008-as születésű japán sprinter bajnok hat Gr1 győzelemmel és Év Lova címmel a háta mögött, 2014-ben kezdte meg pályafutását, mint fedezőmén.
Mindössze 78 Group és Graded versenyt futottak utódai, amikor a szenzációs mén máris felért a világ a top 10 legjobb fedezőménje közé a Thorougbred Racing Commentary globális rangsora szerint, ráadásul a lap szerkesztői szerint karrierje messze nem érte még el a csúcsot.
Egy mén sem kezdte talán gyorsabban második karrierjét, mint Frankel, aki csupán 61 Group és Graded versenyt futó utód után került be a legjobb tízbe, de „The Japanese stallion sensation”, ahogy a lap ír róla igencsak imponáló számokkal rendelkezik.
Mivel (a lap rangsorában Deep Impact-tel holtversenyben 4.) Frankel egyike az elmúlt 30 év legkiemelkedőbb versenylovainak így „tenyészpályán” is bizonyítania kellett, hisz egy mén értéke összefüggésben áll az utódai átlagértékelésével.
Ahogy az ábra mutatja ez neki már sikerült. Bármi is legyen a mögöttes tényező, de az eredményei – mint a vörös vonal mutatja – jobbak, mint Lord Kanaloa-é vagy azé a Zoustar-é, aki kezdő ménként szintén lenyűgözte a világot.
De ha kicsit jobban megfigyeljük Lord Kanaloa pályáját, akkor látjuk miért is érdemes rajta tartani a szemünket 2019 második felében. Az ábra azt sugallja, hogy 100 futó után még a legendás Frankelt is lekörözheti. Ugyanis közel sem Almond Eye az egyedüli sztár utódja, bár ez valóban egészen döbbenetes, hogy 2014-ben 187 “kancát kapó”
Lord Kanaloa már első évében egy Almond Eye kaliberű lovat adott a galoppsportnak.
Azt hiszem kicsit sem túlzó, a hozzávetőleg 117,000 eurós fedeztetési árfolyama és az sem kis dicséret, hogy Deep Impact után a második legkeresettebb fedezőménnek számít a felkelő nap országában.
Ivadékai közül érdemes többre is odafigyelni. Stelvio hét futásból kétszer nyert, Fantasist háromból szintén kétszer győzött, de figyelmet érdemel az Arlington Cup győztese Iberia vagy Saturnalia, akit a videón láthatják, hogy elképesztő stílusban nyerte a 2019-es Satsuki Sho (Japanese 2000 Guineas) futamát.
De kétségkívül az új szupersztár, Almond Eye az, akit igazán figyelemmel követ a világ, ki a tavalyi Japan Cup után idén a Dubai Turf-ban is diadalmaskodott.
Ő Lord Kanaloa legfőbb büszkesége, de a fentiekből világosan kiderül, hogy nem csak a kancában bízhatnak a Shadai Stallion Station-nél.
A thoroughbredracing.com cikke alapján írta: Pőcze Franciska, grafikon: thoroughbredracing.com, kép: shadai-ss.com
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.