Derbygyőzelemmel koronázta meg a sportágban eltöltött századik évét az Aga Khan család.
Őfelsége felmenői ugyanis éppen száz esztendővel ezelőtt kezdték építeni azt az életművet, ami mára egy lóverseny világbirodalommá nőtte ki magát. Nem véletlenül készíttek egy logót, amin az “A Centenary of Success” felirat olvasható. Ugye nem kell lefordítani?
IV. Aga Khan legutóbb 16 esztendővel ezelőtt, Darsi lévén ünnepelhetett, de most egy olyan – ráadásul saját tenyésztésű – bajnoka van, akiről vélhetően még sokat fogunk beszélni.
Vadeni
“400 és 300 méter között elsuhantam riválisaim mellett. Egyetlen könnyű ostorcsapás után teljesen felszállt. Lenyűgöző volt, biztosan nem számítottam arra, amit ott csinált. Valami egészen szokatlant mutatott be. Régóta szerettem volna egy újabb klasszikust nyerni Őfelségének, Jean-Claude Rouget-val és csapatával pedig most közösen adtuk meg ezt neki. Sajnálom, hogy ő és Zahra hercegnő ma nem tudtak kijutni a versenyekre, de az első gondolataim nekik szóltak – nagyon sokat köszönhetek nekik, és nagyon fontosak voltak a karrieremben” – áradozott a negyedik Prix du Jockey Club sikerét jegyző Christophe Soumillon, aki nem is kaphatott volna ennél szebb születésnapi ajándékot, hiszen szombaton ünnepelt. Ő is tizenhat évet várt erre a trófeára.
Jean-Claude Rouget vitathatatlanul az „újkori”, lerövidített derby nagymestere, hiszen 2009 óta immár az ötödik győztesét vezethette vissza.
“Tudtam, hogy tehetséges, még akkor is, ha nem túl nagy, de ma egyszerűen „felrobbant”. Sokszor olyan lovak is felbukkannak ezen a versenyen, amelyek korábban nem teljesítettek Group 1-es szinten, ezt láttuk, Almanzor, Sottsass esetében és ma is vele. Remélhetőleg érdekes karrier áll előtte. Nagyszerű stílusban tette a dolgát, és most már tényleg meg kell mutatnia mire képes, mert ma nem csak nyert, hanem elsétált a többiektől. Már jó néhány éve nem láttam ilyet, hogy a győztes így elszökjön a többitől, pedig jó lovak voltak mögötte.” – értékelt elégedetten a mester.
A bukmékerek a győzelem után Desert Crown és Emily Upjohn mögött a harmadik sanszként adják az őszi Prix de l’Arc de Triomphe-ban, de Churchill fia egyáltalán nem biztos, hogy ott fog futni. „Valószínűleg “az Almanzor utat” járjuk be vele, azaz Prix Guillaume d’Ornano következik számára augusztus 15-én Deauville-ban, majd az Irish Champion.” – mondta Rouget, aki ugyanezt az útvonalat használta Sottsass-szal, mielőtt az 2020-ban megnyerte az Arc-ot.
A Coolmore-nál is dörzsölhetik tenyerüket, hiszen a pályafutását 2017-ben befejező Churchill rögtön első évjáratából Group 1-es, sőt klasszikus nyerőt adott, míg Monsunnak ez a 16. sikere anyai nagyapaként.
A leírtakból kiderül, hogy a Godolphin szuperlova, Modern Games nem tudta megnyerni második francia klasszikusát is, de Charlie Appleby elégedetten értékelt vele kapcsolatosan: “Tudtuk, hogy ez a távolság neki már nagyon a vége lesz, és azért veszítettük el a második helyet, mert a vonalon már nem volt elég erős, míg El Bodegon igen. A tegnapi eső itt talán némileg változtatott a helyzetén, de semmiképp nem vertük volna meg Vadenit, aki nagyon meggyőző győzelmet aratott. Egészen lenyűgöző volt. Előretekintve úgy érzem, hogy a Gr1-es Belmont Derbyre (július 10.) és/vagy a Gr1-es Saratoga Derbyre (augusztus 7.) készülhet. Ez két szép lehetőség számára, és alig várjuk, hogy visszamehessünk Amerikába valamelyik vagy mindkét versenyre.“
Ezzel 2022 legünnepibb hétvégéje véget ért. Reméljük, sok szép emlékkel gazdagodtak és jól emlékezetükbe vésték a leendő csillagok neveit.
Képek: Aga Khan Studs Twitter
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.