31. Szlovák Kancadíj

Maratoni, tízfutamos versenynappal készül a szlovák versenyszervező vasárnapra.

di_ds.jpg

Közte láthatunk majd egy szerény létszámú steeplechase futamot, és a keretprogramban két magyar indulót.

Előbb, 17:15-kor Di Domenica Sweety (Tomás Roman) próbálkozik, egy 2000 méteres második kategóriás futamban, majd (17:45-kor) a Bokori idomítás, Rispetta (David Liska) indul 1200 méteren.  Mindketten nehéz feladat elé lesznek állítva, mert előbbinek cseh és szlovák, míg utóbbinak cseh, szlovák és osztrák ellenfelei is lesznek.

Ne feledjük, hogy Di Domenica Sweety tavasszal már szerzett egy remek harmadik helyezést Pozsonyban.

Ez a befutó látható a nyitóképen.

Telefonon érdeklődtünk Maronka Gábornál, hogy mire számíthatunk idomítottjától. A háromszoros derbynyerő elmondta, hogy mivel "szinte mezítláb" (52 kilóval) fog futni, ezt a versenyt semmiképpen nem szerették volna kihagyni, mégpedig azért, mert fő őszi cél a St. Leger, ami meglehetősen messze van még, azaz kézenfekvőnek tűnt, hogy az Ivanhowe ivadék fusson addig egyet. Mikor Gábort megkérdeztük, hogy mennyire nehéz találni egy zsokét, aki 52 kilót tud lovagolni, a válasz nem volt meglepő: nagyon. „Én rögtön Tomás Romanra gondoltam, aztán beszéltem Marian Stangellal is, így a lovasítás szerencsére könnyen megoldódott.

Sok sikert mindkét magyar idomításnak!

16:45-kor futják a 31. Szlovák Kancadíjat. A mezőnyben hét szlovák aspiráns mellett öt cseh vendég, akik a megszokottnál négyszázzal rövidebbre, azaz „csak” 2000 méteren küzdenek a trófeáért és a 19 ezer eurós összdíjazás minél nagyobb részéért.

Nem lesznek könnyű helyzetben a hazaiak, hiszen az augusztusban lefutott Cseh Kancadíjból többek között a második (To Ten Meters), a harmadik (Willemine) és a negyedik (Shining Sky, aki ötödik volt a cseh derbyben) is starthoz áll, igaz nem feledhető, hogy a festői Karlovy Varyban 2400 méterre futották a Kancadíjat.

Mi ott leszünk, és a megszokott módon több élő tudósítással is jelentkezni fogunk.

Foto: Zavodisko

A bejegyzés trackback címe:

https://derby.blog.hu/api/trackback/id/tr7818502356

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása